[origo] itthon
Konzuloktól kapott okmányt és autót Kulcsár
[origo]|2003. 07. 21., 7:07|Utolsó módosítás:2003. 07. 21., 8:32|Kulcsár Attilának, a brókerbotrány gyanúsítottjának a libériai tiszteletbeli konzultól volt külügyminisztériumi pecsétes igatolványa, és a kirgiz konzul Mercedesen távozott külföldre. Mindkét konzul szerint az általuk képviselt ország EU kapcsolatait segítette Kulcsár. A Külügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben.

Kulcsár Attila
JÁTSSZ ONLINE!
Kovács László külügyminiszter elrendelte a Magyarországon működő tiszteletbeli konzuli hálózat felülvizsgálatát. A Külügyminisztérium szerint emellett felfüggesztik azt az 1999-óta folyó gyakorlatot is, amely alapján a tiszteletbeli konzulátusok kérésére alkalmazottjaik minisztériumi körbélyegzőjével ellátott igazolványt kaphattak. A Népszabadság úgy tudja, jelenleg is legalább ezer ilyen igazolvány van tiszteletbeli konzulok munkatársainál.
A lap szerint a többmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilának, a K&H Equities Rt. brókerének is volt ilyen igazolványa. Kulcsár kapcsolatban állt több tiszteletbeli konzullal is. Kulcsár tavaly októberig Libéria budapesti tiszteletbeli konzulátusának gépkocsivezetője igazolással rendelkezett. Nagy Károly libériai tiszteletbeli konzul a Népszabadságnak ezt azzal magyarázta, "mivel a fiatalember az uniós csatlakozáshoz kapcsolódó ügyek megbízottja volt a K&H Bankban, sokat segíthetett abban, hogy Libéria gazdaságilag és politikailag terjeszkedjen Európában". Kulcsár jelenleg az osztrák rendőrség őrizetében várja kiadatását Magyarországnak.
Más lapok értesülései szerint pár hónapja a tiszteletbeli kirgiz konzul Mercedesét is használhatta Kulcsár Attila. Ezzel járt a botrány kirobbanáskor is, és így tudta gyorsan elhagyni az országot. Erdős Endre tiszteletbeli kirgiz konzul az Színes Mai Lapnak adott nyilatkozatában a libériai célokhoz hasonlókkal magyarázta együttműködését a brókerrel, elsősorban befektetési és uniós üzleti kapcsolatépítést várt Kulcsártól. Erdős, aki egy éve tiszteletbeli konzul, kereskedelmi, befektetési tanácsadónak kérte fel Kulcsár Attilát. Kulcsár ezért használhatta 2003 április óta a tiszteletbeli konzulátus gépkocsiját, amelynek sorsa egyelőre ismeretlen.
A lap szerint két tiszteletbeli konzul üzleti kapcsolatban is állt Kulcsár Attilával. Nagy Károly tiszteletbeli libériai konzul vállalkozása az az Autó Danubia Kft., amely kulcsszerepet játszott a Pannonplast-részvények adásvételénél, illetve amelynek egyik tulajdonosa, az Ashmore Investments Llc. Delaware-ben bejegyzett off-shore cég szintén Kulcsár Attila ügyfele volt.
A Népszabadság értesülései szerint Erdős Endre - aki 1995-ig a K&H Banknál főosztályvezető volt -, szerepel Kulcsár ügyféllistáján.
A Külügyminisztérium szerint a Magyarországon működő tiszteletbeli konzulokat mindig a küldő állam nevezi ki. Az illetékes magyar hatóság, konkrétan a nemzetbiztonsági hivatal ezután véleményt készít a javasolt személyről, majd, ha megfelelőnek találják, működési engedélyt kap a külügyminisztertől. A további munkatársak, - gépkocsivezetők vagy tanácsadók - kiválasztása már a konzulátus belügye. Azt, hogy tiszteletbeli konzulátusok munkatársai is kaphassanak a Külügyminisztériumban kiállított igazolványt, 1999-ben vezették be, Kovács László szerint vannak arra utaló jelek, hogy vissza lehet ezekkel élni, ezért indokolt ezek kiadásának beszüntetése.
A fénykép nélküli igazolvány csak a tiszteletbeli konzulátus írásos meghatalmazásával és személyi igazolvánnyal együtt érvényes. Önmagában sem utazási okmányként, sem a személyi azonosság igazolására nem szolgál, és természetesen nem jogosít határátlépésre sem - mondta a külügyminiszter. Kovács szerint azonban mivel kevesen tudják, hogy ez az igazolvány szinte semmire sem jogosít fel, magabiztos fellépéssel ki tudja mi mindenre használható.
A külügyminiszter ezért úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti az igazolványok kiadását, ezzel párhuzamosan felülvizsgáltatja a tiszteletbeli konzuli rendszer működését, és az ezt szabályozó rendeleteket. Várhatóan minden visszaélésekre lehetőséget adó szabály és rendeletet megszüntetnek, továbbá minden hatóságot értesíteni fognak a tiszteletbeli konzulok jogairól - írja a Népszabadság.
[origo]
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
- Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost
- Rendőrt hívtak a Zöld Pardon és az Infopark vitájához
- Megtalálták a Dunába ugrott portugál fiatal holttestét
- Lebénultak a magyar bankok
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Vagyonvizsgálatra számíthat, aki kölcsönt ad
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?