Halálra gázoltak egy kerékpárost Kiskunhalas mellett

Vágólapra másolva!
Autó elé hajtott egy idős kerékpáros Kiskunhalas külterületén. Az autó már hiába fékezett, nem tudta elkerülni az ütközést. A kerékpáros a helyszínen életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Halálra gázolt egy autó egy kerékpárral közlekedő férfit vasárnap Kiskunhalas külterületén. Az eddigi adatok szerint a jármű Jánoshalma felől Kiskunhalas irányába tartott, amikor az egyik mellékútról egy kerékpáros hajtott az autó elé - közölte telefonon a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.

A gépkocsi vezetője már hiába fékezett, az ütközést nem tudta elkerülni, és elgázolta az idős embert. A kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni. A balesetben más nem sérült meg. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a tragédia körülményeit.