A szemétégető mellett dolgozhatnak a prostituáltak

Vágólapra másolva!
A rákospalotai szemétégető közelében található Felsőkert utat nyilvánította védett övezeten kívüli területnek, vagyis ahol nem tilos a prostitúció, a XV. kerületi önkormányzat. Ez az első kerület, amelyikkel sikerült megegyeznie a prostituáltak érdekét képviselő szervezetnek. A munkába állás előtt a lányoknak azonban mobilvécét, mosdót és szemetes kukákat kell vásárolniuk.
Vágólapra másolva!
Mégsem lesz türelmi zóna Újpesten/itthon/20030729megsem.html

A rákospalotai szemétégetőtől nem messze, a Régi Fóti útról megközelíthető Felsőkert út 4 és fél kilométeres szakaszát nyilvánította védett övezeten kívüli területté a XV. kerületi önkormányzat. Ez nem azt jelenti, hogy a terület automatikusan türelmi zóna lesz, ahhoz a fővárosi önkormányzat engedélye is kellene - mondta az [origo]-nak Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. A türelmi zóna olyan terület, ahol tömeges és folyamatos - és jogszerű - a prostitúció - tette hozzá Földi. Ha a Felsőkert úton tömegessé válna a prostitúció, újra az önkormányzathoz kellene fordulni, hogy nyilvánítsa türelmi zónává a területet.

A Felsőkert útra elvileg már most is kiállhatnának a prostituáltak, de egyelőre a munka legalapvetőbb feltételei sincsenek biztosítva - mondta az egyesület elnöke. Előbb mobilvécét és szemeteseket szeretnének felállítani, ennek érdekében szerdán a XV. kerületi önkormányzathoz fordulnak. A 4 és fél kilométeres szakaszt egyébként megfelelőnek tartják, a betonutat könnyen megközelíthetik az autósok és van közvilágítás.

A XV. kerületi önkormányzattal sikerült eddig egyedül megegyeznie a prostituáltak szervezetének. Eredetileg többtucat utcára nyújtották be igényüket az önkormányzathoz, a hivatal ezek helyett ajánlotta fel a Felsőkert utat.

A IV. kerület polgármestere kedden cáfolta a korábbi lapértesülést, hogy a kerületben türelmi zónát jelöltek ki. "A képviselőtestület hétfőn arról hozott rendeletet, hol nem végezhetik tevékenységüket a prostituáltak" - mondta Derce Tamás. Az újpestiek arról döntöttek, hogy a kerület belterületéről kitiltják a prostituáltakat, a külterületen dolgozhatnak, ha találnak megfelelő helyet. A prostituáltak egyesülete ebben az esetben viszont Alkotmánybírósághoz fordul, álláspontjuk szerint ugyanis a kerület nem tilthatja ki a teljes belterületről a prostitúciót.

A prostituáltak érdekeit képviselő szervezet összesen 11 kerületet keresett meg, hogy jelöljenek ki türelmi zónát, de egyelőre csak az említett két kerület foglalkozott az ügyükkel.