Sikkasztás gyanúja a Terézvárosban

Vágólapra másolva!
Feljelentette a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. volt vezérigazgatóját a VI. kerület szocialista polgármestere is, mivel "mandátuma leteltével Ispánki László nem tudott elszámolni nagy mennyiségű készpénzzel" - nyilatkozta Verók István polgármester csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Verók István elmondta: azonnal vizsgálatot rendelt el és maga is feljelentést tett, miután a sajtóból értesült arról, hogy a volt vezérigazgatót sikkasztás alapos gyanúja miatt a társaság volt igazgatósági elnöke a múlt héten feljelentette. A vizsgálat eredményéről az augusztus 28-i képviselő-testületi ülésen számolnak be - tette hozzá a polgármester.

Verók István az eltűnt pénz ügyében július 30-án tett feljelentést, "miután július 29-én a volt igazgatósági elnök és Tátrai Eszter fideszes igazgatósági tag kinyitotta a széfet", és a hiányzó 120 millió forintot nem találta. "Nem volt alternatíva, meg kellett tennem a feljelentést" - mondta el a polgármester. Verók István hozzátette: a hiányzó pénzről nem lehet kifaggatni Ispánki Lászlót, mivel a vagyonkezelő volt vezérigazgatója - felesége beszámolója szerint - súlyos autóbalesetet szenvedett és kórházban ápolják.

Rabin László, a kerület SZDSZ-es alpolgármestere ugyancsak csütörtökön elmondta: a társaság könyvvizsgálója július elsején közölte, hogy a vagyonkezelő 146 millió forintja egy trezorban található, ami jogszabályellenes. Rabin László szerint a hat hónapra, július 23-ig kinevezett vezérigazgató arra hivatkozott: a polgármester, valamint szocialista helyettese, Fürst György hatalmazta fel arra, hogy eltérjen a számla- és pénzkezelési szabályzattól.

Verók István cáfolta, hogy ő ilyenre felhatalmazást adott. Fürst György egyelőre nem foglalt nyilvánosan állást az ügyben. A kerületi vezetők szerint külföldön van, szabadságát tölti.

Rabin László szerint "amennyiben Fürst György valóban engedélyezte a pénz trezorba helyezését, ez átmenetileg akár indokolt is lehetett, mivel a vagyonkezelővel szemben inkasszót nyújtottak be. Ezt az összeget akkor biztonságban tudhatta a cég". Mandátuma lejártával azonban Ispánki László nem számolt el a 146 millió forinttal. Időközben 26 millió forintot befizetett a vagyonkezelő számlájára, de 120 milliónak nyoma veszett - fűzte hozzá az SZDSZ-es alpolgármester.

Rabin László szerint a vezérigazgató miatt a kerületben koalíciós feszültség keletkezett a két párt között. Az SZDSZ ugyanis elégedetlen volt a vagyonkezelő veszteséges gazdálkodásával és azzal, hogy a vezérigazgató "az igazgatósági ülésekre nem készítette el az anyagokat, kérdéseket nem volt hajlandó megválaszolni, indokolatlanul küldött el munkatársakat".

A szocialisták meg akarták hosszabbítani a vezérigazgató mandátumát, amely július 23-án lejárt. Ehhez az SZDSZ nem járult hozzá, ezért az MSZP ragaszkodott a szabad demokraták jelöltjének, Reményi János igazgatósági elnöknek a leváltásához - tette hozzá Rabin László. A vita miatt a vagyonkezelőnek jelenleg nincs vezérigazgatója.

A terézvárosi Fidesz-frakció kifogásolja, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást a vagyonkezelő gazdálkodásáról. "Miközben a cégnek a kimutatások szerint van 146 millió forintja, a részvénytársaság 170 millió forinttal tartozik a kerületi társasházaknak" - mondta Hassay Zsófia, az ellenzéki képviselőcsoport vezetője.

Kormos Endre, a BRFK kommunikációs főosztályának helyettes vezetője elmondta: mindkét feljelentést a vizsgálati osztály gazdaságvédelmi részlegéhez továbbították, ahol nyomozást rendeltek el.