Benyújtották a vádiratot Engel ellen

A Fővárosi Főügyészség pénteken benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Bíróságra Engel Zoltán ellen, aki májusban lelőtt egy rendőrt - jelentette be a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezetője.

Hivatalos személy ellen és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják a férfit, s akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, hiszen ez a büntetési tétele annak a cselekménynek, amellyel megvádolta a főügyészség - tette hozzá Turi András.

Május 13-án Engel Zoltán Budapesten egy II. kerületi villát próbált meg kirabolni, de rajtaütöttek a rendőrök. Hiába szólították fel azonban megadásra, a kertben rejtőzködő férfi csak színleg adta meg magát, majd előugrott, s hirtelen tüzet nyitott a rendőrökre. Ennek következtében egy rendőrtiszt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A tűzharcban a meglőtt rendőrtiszt három alkalommal is eltalálta támadóját, aki életveszélyesen megsérült, s az elfogását követően kórházba került. A belügyminiszter a rendőrtisztet, az országos rendőrfőkapitány javaslatára, hősi halottá nyilvánította és posztumusz alezredessé léptette elő.