A Fidesz kíváncsi, mit lőtt Nastase és Medgyessy

Vágólapra másolva!
A Fidesz tudni szeretné milyen engedélyek alapján és milyen állatokat ejtett el Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar kormányfő hévégi közös vadászatuk alkalmával. Turi-Kovács Béla visszatetszőnek nevezte, hogy a vadászaton - szerinte - nagy tömegben lőttek ki a Hortobágyi Nemzeti Parkban élő madarakat. Az [origo] információi szerint a lelőtt madarak vadászat céljára tenyésztett vadkacsák voltak. A vadászaton történt egy váratlan esemény is: egy nagy hal ugrott a két kormányfő csónakjába.
Vágólapra másolva!

Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterhez fordult a Fidesz környezetvédelmi kabinetje azzal kapcsolatban, hogy milyen állatokat ejtettek el és milyen engedélyek alapján azon a vadászaton, amelyen Medgyessy Péter miniszterelnök meghívására Adrian Nastase román kormányfő is részt vett a múlt hétvégén.

Turi-Kovács Béla volt környezetvédelmi miniszter szerint a vadászaton Medgyessy Péter étársaival nagy tömegben lőtt ki a Hortobágyi Nemzeti Parkban élő madarakat. Turi-Kovács szerint ez visszatetszőnek látszik, különösen olyan időszakban, "amikor a kormány a környezet- és természetvédelem megsegítése helyett az állatvédelem élharcosaként jelenik meg".

A Fidesz környezetvédelmi kabinetje kérdéseket tesz fel a környezetvédelmi miniszternek többek között arról, hogy adott-e ki engedélyt a vadászat megtartására, illetve ellenőrizték-e, hogy hány madarat ejtettek el, és azok milyen fajhoz tartoznak.

"Helyesnek tartja-e a miniszter úr, mint az állatvilág nagy védelmezője, hogy tömegesen vadásszanak le nemzeti parkban madarakat?" - kérdezte az ellenzéki képviselő.

A környezetvédelmi minisztérium sajtóosztályán az [origo]-nak elmondták, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park tudomásával és engedélyével lőttek ki erre a célra tenyésztett vadkacsákat a vadászaton.