Brókerbotrány: román-kínai üzletről beszél a szír gyanúsított

Vágólapra másolva!
Feltáró, de nem beismerő vallomást tett a rendőrségen az a szíriai férfi, akit a K & H sikkasztási-ügy miatt vettek őrizetbe múlt héten. El Abed Hasan ügyvédje, Retteghy István az [origo]-nak elmondta, hogy védence nem ismerte el bűnösségét a pénzmosási ügyben, hanem azt állította, hogy egy román-kínai üzlet finanszírozásában vállalt testvérével közvetítő szerepet. A rendőrség szóvivője szerint még nem hallgatták ki Hasant.
Vágólapra másolva!

A K & H brókercégéből elsikkasztott 6,2 milliárd forint tisztára mosásában való közreműködéssel gyanúsított szír férfi megmondta a nyomozóknak, hogy kiknek adta át a készpénzben felvett összegeket - erősítette meg az [origo] kérdésére Retteghy István ügyvéd. El Abed Hasan védője azonban azt mondta, hogy nem beismerő vallomásról van szó, hiszen a szír férfi nem ismeri el, hogy bűncselekményt követett el.

A Magyarországon pénzváltót, éttermet és utazási irodát működtető szírek bankszámlájára 6,2 milliárd forint érkezett abból a több mint 10 milliárdos vagyonból, amit a gyanú szerint Kulcsár Attila és társai elsikkasztottak a K & H Equities brókercégnél számlát vezető ügyfelektől. A pénz éveken át folyamatosan, 10-100 milliós nagyságrendben érkezett számláikra és ezeket hasonló tételben hol továbbutalták, hol pedig felvették készpénzben az Inter-Európa Bank Szabadság téri fiókjában.

Retteghy István elmondta, hogy a védelem álláspontja szerint a szírek közvetítők voltak egy kereskedelmi üzletben, amely románok és kínaiak között zajlott. Azért hozzájuk folyt be a pénz, hogy arról levegyék a közvetítői jutalékot, majd a többit eljuttassák az eladónak.

A rendőrök gyanúja szerint a két szír férfi valóban közvetítő szerepet töltött be, de nem kereskedelmi üzletben, hanem az elsikkasztott pénz tisztára mosásában. A nyomozók feltételezése szerint az volt a feladatuk, hogy a brókercégből ellopott pénzt eljuttassák a szövevényes bűncselekmény irányítóihoz vagy megrendelőihez.

Hasan testvére, Abdo Mahmoud még a múlt héten Damaszkuszba menekült, miután nyilvánosságra került, hogy a rendőrség elfogásukra készül. A rendőrség szerint idő előtt szivárgott ki a szírek neve és szerepe a sajtóba, de még nem állt rendelkezésükre elég bizonyíték a letartóztatásukhoz, így nyerhetett Mahmoud egérutat.

Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója az [origo] kérdésére azt mondta, hogy még nem hallgatták ki a gyanúsítottat, így nem tudja kommentálni az elhangzottakat. A szóvivő nyilatkozata után az [origo] újra megkereste Retteghy Istvánt, aki közölte, hogy az elfogás napján, azaz múlt héten szerdán kihallgaták védencét a rendőrök.

György Bence