A Széchenyi-tervet bírálja a Kehi

Vágólapra másolva!
Az Orbán-kormány által elindított Széchenyi-tervet bírálja a kormány által ma tárgyalt Kehi-jelentés. A Kehi szerint vitatható módon zajlott a pályázati pénzek kiosztása, ezért több cég esetében is szerződésmódosításra, vagy a megállapodás felmondására van szükség.
Vágólapra másolva!

Szerdai ülésén megtárgyalta a kormány a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) Széchenyi-tervvel foglalkozó jelentését. A néhány napon belül nyilvánosságra kerülő dokumentum néhány megállapítását Gál J. Zoltán kormányszóvivő ismertette a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

A 2001-es évvel és 2002 első félévével foglalkozó jelentés szerint a Széchenyi-terv elosztási rendszere túl bonyolult volt, és ráadásul a személyi és a tárgyi feltételek sem voltak biztosítva. A kormányszóvivő elmondta, a Kehi megállapította azt is, hogy 8 milliárd forintnyi pályázati pénzt négy tulajdonosi kör kapott meg. Ezek a cégek a terv meghirdetett céljaival ellentétben nem kis- és középvállalkozások, hanem nagyvállalatok és külföldi tulajdonú társaságok voltak - közölte Gál J. Zoltán.

A jelentés kitért arra is, hogy egy-egy cég több címen nyerhetett a pályázaton. Nem voltak azonosak az elbírálási feltételek, így előfordult, hogy egyes cégek anélkül juthattak pénzhez, hogy rendelkeztek volna jóváhagyott kivitelezési tervvel. A Kehi kifogásolta azt is, hogy sok cég nem számolt el a terv keretében kapott előleggel. A Kehi mindezek miatt 11 milliárd forintnyi pályázati pénz esetében azt javasolja, hogy módosítsák vagy bontsák fel a szerződést a nyertes cégekkel.