Tóth András nem tud Kulcsár feljegyzéséről

Vágólapra másolva!
Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár azt állítja, hogy nem kért és nem is kapott az MSZP-t érintő feljegyzést Kulcsár Attilától, a K & H-brókerügy gyanúsítottjától. Demeter Ervin fideszes képviselő szerint van ilyen feljegyzés, és abból kiderült, hogy Kulcsár támogatta az MSZP-t.
Vágólapra másolva!

Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány nemzetbiztonsági minisztere azt állítja, hogy egy megbízható forrásból származó értesülés szerint Kulcsár Attila támogatta több szocialista képviselőjelölt kampányát, és részt vett olyan üzletekben, amelyek pénzt hoztak az MSZP kasszájába.

Az [origo]-nak adott nyilatkozatában Demeter közölte, hogy szerinte tisztázni kell az ügyben Tóth András jelenlegi nemzetbiztonsági államtitkár szerepét. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis érthetetlen, hogy Tóth miért találkozott a brókerügy főszereplőjével, miközben a Nemzetbiztonsági Hivatal már vizsgálta Kulcsár tevékenységét. Demeter úgy véli, hogy ezt a találkozót egy nemzetbiztonsági tisztnek kellett volna lefolytatnia. A képviselő a magyarázatot abban látja, hogy Tóth András az MSZP-re nézve kellemetlen információkra volt kíváncsi, és erről írásos feljegyzést kért és kapott Kulcsártól.

Tóth András egy közeli munkatársán keresztül közölte az [origo] megkeresésére, hogy nem kapott feljegyzést Kulcsár Attilától. A politikus állítása szerint június 26-án Kulcsár Attila kezdeményezésére 15 percen át beszéltek egymással. Ez volt az egyetlen találkozó kettejük között. A K & H brókercégének akkori ügyvezetője homályos utalásokat tett számára, hogy az akkor még csak Pannonplast-ügyként ismert történetnek lehetnek következményei a K & H-ra nézve.

Kulcsár saját szerepére azonban csak ködösen utalt, így Tóth szerint nem lehet önfeljelentésről beszélni. Az államtitkár azt mondja, hogy 15 perc után félbeszakította Kulcsárt, és megkérte, hogy információit írásban juttassa el hozzá. Tagadja, hogy az MSZP-t érintő kérdéseket tett volna fel neki, és közölte, hogy nem volt szó kampánypénzekről. A kérésnek Tóth elmondása szerint Kulcsár nem tett eleget, azaz nem írta le információit. Az államtitkár ezért érdeklődéssel fogadta a Magyar Nemzet című napilap cikkét a neki küldött feljegyzésről, és hasonlóan fogadta Demeter Ervin nyilatkozatát is.

Tóth András hozzátette, érdeklődéssel fogadná, ha Áder János, a Fidesz frakcióvezetője beszámolna Kulcsár Attilával folytatott első és második megbeszélésének tartalmáról, így például arról, hogy az autópálya-építés szóba került-e. Magyarázatot vár arra, hogy Áder miért nem tájékoztatta találkozóiról a hatóságokat. Az államtitkár közülte, hogy miután találkozott a brókerügy főszereplőjével, tájékoztatta a Nemzetbiztonsági Hivatalt és a kormány illetékeseit. Az első feljelentést Kulcsár Attila ellen az NBH tette július 7-én.

Demeter Ervin írásbeli kérdéseket tett fel Tóth András szerepéről Kiss Péter kancelláriaminiszternek, akinek tárcája felügyeli a nemzetbiztonsági államtitkár munkáját. A fideszes képviselő szerint nem kapott érdemi válaszokat, ismételt kérdéseit pedig még nem válaszolták meg. Így arra készülnek, hogy az Országgyűlés most kezdődő ülésszakán ismétlik meg a kérdéseket, és várhatóan a nemzetbiztonsági bizottságban is megpróbálják tisztázni az államtitkárral kapcsolatos kérdéseket.

György Bence