Fidesz: Az MSZP érintett a K&H-ügyben

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint a szocialisták érintettek a brókerbotrányban. Az ügy tisztázása érdekében ezért Demeter Ervin fideszes politikus újabb kérdéseket tett fel a miniszterelnöknek és az MSZP elnökének. Azt akarják megtudni, az MSZP politikusai és a kormány tagjai kapcsolatban álltak-e a K&H Equitiesszel, illetve a brókerbotrányban szintén érintett Britton Kft.-vel. Rogán Antal kezdeményezte: parlamenti bizottság vizsgálja meg a brókerbotrányt. A kormányszóvivő és az MSZP egyelőre nem válaszolt a Fidesz felvetéseire.
Vágólapra másolva!
A Britton nehezíti az MSZP helyzetét K&H-ügyben/itthon/20030904akhugyben.htmlTóth András nem tud Kulcsár feljegyzéséről/itthon/20030903toth.html

Szorul a hurok az MSZP körül, egyre több olyan információ lát napvilágot, amely azt bizonyítja, hogy a szocialisták érintettek a brókerbotrányban - mondta Demeter Ervin fideszes képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Demeter szerint ezért az MSZP vezető politikusainak és a kormány tagjainak is nyilatkozniuk kellene arról, hogy kapcsolatban állnak-e a K&H Bankkal vagy annak brókercégével. Erről a Fidesz elnökségének tagjai és az Orbán-kormány több volt minisztere is nyilatkozott már, e szerint a fideszes politikusok nem érintettek.

A fideszes képviselő a Figyelő című gazdasági hetilap írására hivatkozott, amely szerint a brókerügyben érintett Britton Kft. mögött a nagypolitika áll. Ezért a Fidesz kérdéseket tett fel Kovács László MSZP-elnöknek és Medgyessy Péter miniszterelnöknek az üggyel kapcsolatban.

Demeter Kovácstól azt kérdezi többek között, hogy Puch László, a szocialista párt pénztárnoka milyen kapcsolatban állt a Britton Kft.-vel, volt-e a pénztárnokon kívül más MSZP-s politikus is, aki kapcsolatban állt a céggel. Emellett arra is kíváncsi az ellenzéki képviselő, hogy a vállalkozás - vagy Kulcsár Attila és a K&H Equities - támogatta-e szocialista politikusok kampányát. Medgyessy Pétertől azt szeretnék tudni, hogy ő vagy a kormányának bármelyik tagja kapcsolatban állt-e a Britton Kft.-vel.

"A kormány, annak egyetlen tagja sem érintett a K and H bankcsoporthoz kötődő, bűncselekmény gyanújára okot adó ügyletekben" - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő az MTI-nek. Hozzátette: "Medgyessy Péter soha, semmilyen kapcsolatban nem állt a Britton Kft.-vel".

A kormányszóvivő szerint Demeter "folytatja szánalmas próbálkozásait a kormány gyanúba keverésére. Politikai ügyet kíván kreálni egy köztörvényes bűntettből, ezért hátráltatja a hatóságok munkáját, vagyis politikai védelmet ad a köztörvényes bűntett gyanúsítottjainak".

"A kormány az igazság kiderítésében érdekelt, ezen az úton végig fog menni, még akkor is, ha a Fidesz politikusai megpróbálják ebben hátráltatni" - tette hozzá Gál J. Zoltán.

Rogán nem tett le a Pannonplast-ügy vizsgálatáról/itthon/20030902szerdan.html

Eközben Rogán Antal közölte: indítványozta a házbizottság csütörtöki ülésén, hogy az eredetileg a Pannonplast-ügy kivizsgálására létrehozandó bizottság hatáskörét terjesszék ki a brókerbotrányra és az Inter-Európa Banknál történt 6 milliárdos pénzmosásra. Rogán kezdeményezésnek érdekessége, hogy az [origo]-nak kedden még úgy nyilatkozott: nincs lehetőség arra, hogy a Pannonplast-ügy mellett a brókerbotrányt is megvizsgálják, ez nem egy parlamenti testület feladata. Keddi nyilatkozata szerint csak az esetleges állami szerepvállalást ellenőriznék a Pannonplast-ügyben.