Kulcsár kormányzati kapcsolataival büszkélkedett

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet birtokába került a K&H Bank belső vizsgálatakor készült jegyzőkönyv, amelyben Kulcsár Attila és titkárnője beszélgetéseit rögzítették, a titkárnő visszaemlékezése alapján. E szerint Kulcsár kapcsolatban állt több magas rangú kormánypolitikussal. A titkárnő emlékei szerint több politikus is védelmet ígért a gyanúsított brókernek. Kulcsárt a jegyzőkönyv szerint kapcsolatban állt Tóth András tikosszolgálati államtitkárral, de beszélt telefonon Lamperth Mónika belügyminiszerrel és Kovács László barátnőjével, közvetve kapcsolata volt a miniszterelnökkel is.
Vágólapra másolva!
Fidesz: Az MSZP érintett a K&H-ügyben/itthon/20030904brokerbotrany.htmlÚjabb őrizetbe vételek K&H-ügyben/itthon/20030906ujabb.htmlRejtő előzetes letartóztatását kérik/itthon/20030906rendorsegi.htmlElfogták Rejtőt, házkutatás a Brittonnál/itthon/20030905hazkutatas.htmlKőbánya MSZP-s polgármesterét támadja a Fidesz K&H-ügyben/itthon/20030905kobanya.html

A Magyar Nemzet szombaton nyilvánosságra hozott néhány részletet egy jegyzőkönyvből, amelyet a lap szerint a K&H Bank belső vizsgálata során készítettek. A dokumentumban Kulcsár Attila és titkárnője beszélgetéseit rögzítették, a titkárnő visszaemlékezése alapján.

E szerint június 28-án találkozott utoljára Kulcsár Attila titkárnőjével, hogy összeállítsák azt a listát, amelyet Tóth András államtitkár kért a gyanúsított brókertől. A titkárnő visszaemlékezése szerint "Attila azt mondta, hogy erről a dolgról csak mi hárman tudhatunk, Attila, a titkosszolgálati miniszter és én, merthogy én írom, mert neki csináltuk. Tehát az ő kérésére kellett felállítani egy listát az ügyfeleiről és azok egyenlegéről. Miközben ott voltunk, a Kovács László barátnője hívta őt telefonon, hogy ne izguljon, kihúzzák a sz**ból, csak ne beszéljen. Ezt is az Attilától hallottam".

"Ezután Attila mondta, hogy azt kérték tőle, vigye el egyedül a balhét, vállaljon mindent magára, mert így jobban jár, viszont hogyha elárulja, hogy más is benne volt, akkor csoportos bűnelkövetésnek minősül, és ezért sokkal többet kaphat. Neki azt mondták, hogy majd a politikusok kihúzzák, mert ők sem akarják, hogy nyilvánosságra kerüljön ez a dolog" - olvasható a napilap által idézett jegyzőkönyvben.

"Végül úgy egyeztek meg, hogy Magyarországon kiadnak körözést ellene mint egyszemélyi bűnelkövető ellen, és kimegy Ibizára, és öt évig nem jöhet haza. Ibizáról többször hívott, hogy megkérdezze, mi újság, van-e gond. (…) Utoljára július 7-én, hétfőn hívott, ha jól emlékszem. Ekkor mondta, hogy felsőbb vezetők szombaton kimentek hozzá, és meggyőzték, hogy ne vigye el egy személyben a balhét"- mondta a K&H belső vizsgálata során a titkárnő a Magyar Nemzet szerint.

Arra a kérdésre, hogy miért kellett Tóth Andrásnak a lista, közölte: "Ahhoz, hogy valamilyen szinten megússza, csinálnia kellett egy listát valamennyi ügyfeléről és az ő pénzükről."

Tóth András ugyanakkor egy közeli munkatársán keresztül korábban közölte az [origo] megkeresésére, hogy nem kapott feljegyzést Kulcsár Attilától. A politikus állítása szerint június 26-án Kulcsár Attila kezdeményezésére 15 percen át beszéltek egymással. Ez volt az egyetlen találkozó kettejük között. A K & H brókercégének akkori ügyvezetője homályos utalásokat tett számára, hogy az akkor még csak Pannonplast-ügyként ismert történetnek lehetnek következményei a K & H-ra nézve.

Kulcsár saját szerepére azonban csak ködösen utalt, így Tóth szerint nem lehet önfeljelentésről beszélni. Az államtitkár azt mondja, hogy 15 perc után félbeszakította Kulcsárt, és megkérte, hogy információit írásban juttassa el hozzá. Tagadja, hogy az MSZP-t érintő kérdéseket tett volna fel neki, és közölte, hogy nem volt szó kampánypénzekről. A kérésnek Tóth elmondása szerint Kulcsár nem tett eleget, azaz nem írta le információit.

A titkárnő Kulcsár bankok kívüli kapcsolataira így emlékszik: "Attila elég magas körökben forgott. Elég sok politikusi nevet említett barátja, illetve segítőjeként. Mivel a Brittonnak is dolgozott, így kapcsolata volt Medgyessy Péterrel, az Oázis Pláza miatt."

A vizsgálat során megkérdezték az asszisztenst arról is, hogy fültanúja volt-e annak, amikor a gyanúsított bróker Lamperth Mónika belügyminiszterrel vagy más politikusokkal beszélt. Erra a titkárnő azt mondta: "Ezt csak Attila mondta, például a telefonbeszélgetések végén. Meg mondta, hogy kijártak hozzá Ibizára." Lamperth Mónika a napilap cikkére reagálva ugyanakkor azt közölte, hogy nem beszélt telefonon Kulcsárral.

A jegyzőkönyvből kiderül az is, hogy Kulcsár - saját állítása szerint - baráti viszonyban volt Rejtő E. Tiborral, aki tudott a dokumentum szerint az ügyletekről. Rejtő korábban azonban azt állította a Népszabadságnak adott interjújában, hogy nem járt össze Kulcsárral és tagadta, hogy tudott volna Kulcsár ügyleteiről a botrány kirobbanása előtt.