Elfogták a rendőröket fenyegető ámokfutót

Vágólapra másolva!
Ágyneműtartóban találtak rá arra az ámokfutó fiatalra, aki több járőrt is megpróbált elgázolni a múlt héten Ercsiben.
Vágólapra másolva!

A rendőrök az eset kapcsán két embert még pénteken elfogtak. Harmadik társukat, az autó vezetőjét a Fejér megyei település járőrei hétfőn délután vették észre, Ercsi egyik utcájában. A rendőrök erősítést és polgárőröket is hívtak, majd átkutatták az utca házait. A 17 éves, körözött fiút végül egy ágyneműtartóból húzták ki a rendőrök. Vele szemben lopás és hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indul a dunaújvárosi kapitányságon, illetve az ügyészségi nyomozóhivatalnál.

A Fejér megyei Ráckeresztúrról még pénteken reggel jelentette be egy férfi, hogy tolvajokat ért tetten a házában. A sértett követte a Ladával menekülő tolvajokat, akik zsákmányukat Ercsiben rakták le, majd elmenekültek az autóval. A járőrök rövid üldözés után sarokba szorították az autót, ekkor azonban a sofőr gázt adott, és megpróbálta elgázolni az utat elálló rendőröket. A három járőr csak az autó elől félreugorva tudta sérülés nélkül megúszni a balesetet. A ronggyal letakart rendszámú, magára hagyott autót a rendőrök végül a vasútállomásnál találták meg. Az ámokfutó autó utasai egyébként már korábban is részt vettek hasonló, veszedelmes autós hajszákban.