Halálos karambol Újpalotán

Vágólapra másolva!
Halálos áldozatot követelt az Újpalotán kora este történt közlekedési baleset: a szerencsétlenül járt gépkocsi utasa nem élte túl a karambolt.
Vágólapra másolva!

A Szerencs és a Jolán utca kereszteződésében eddig tisztázatlan körülmények között felhajtott egy Renault személygépkocsi a járdára, majd egy kerítésnek ütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi a tetejére borulva állt meg. A gépkocsiban a sofőr mellett ülő utas az életét vesztette, a vezetőt pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.