Vágólapra másolva!
Hónapok óta nem történt előrelépés a tiszai ciánszennyezést okozó Aurul cég ellen indított kártérítési perben. Az időt ezúttal nem a román fél húzza, hanem új bíróhoz került az ügy a Fővárosi Bíróságon, és hosszú időt vesz igénybe a felkészülés. A megakadt eljárás azonban nem kedvez a felperes magyar államnak, mert az idő haladtával egyre csökken a ciánkatasztrófa után tapasztalható nemzetközi figyelem, és nehezebb bizonyítani a vétkes román-ausztrál cég felelősségét - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróságnak (FB) május 26-án kellett volna dönteni arról, hogy a hazai vagy a román jog legyen a kártérítés alapja, ám már ezt a tárgyalást sem nem tartották meg. A pert addig tárgyaló bíró az újonnan megalakuló ítélőtáblán folytatta pályafutását, az ügyet Császár T. Emőke vette át, neki azonban át kell tanulmányoznia a szinte szobányi iratanyagot - írja a Magyar Hírlap.

A lap szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban (KVM) már megkezdték egy új keresetlevél elkészítését, amelyben különféle adatokkal, mérési eredményekkel újra csak a ciános aranymosót üzemeltető Aurul felelősségét kívánják bizonyítani.

A ciánper a 2000 februári katasztrófa után egy évvel kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A magyar állam 28 milliárd forint megfizetését követeli az Aurultól a Tisza és a Szamos élővilágában okozott károkért és a turizmus veszteségeiért. Az utolsó tárgyalást március 10-én tartották. Az Aurul tagadta felelősségét és vitatta az FB illetékességét - írja a Magyar Hírlap.