Szász elfogultnak tartja Lászlót és Medgyessyt

Vágólapra másolva!
Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke egy kérdésre válaszolva megismételte azt a véleményét, hogy László Csaba pénzügyminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök elfogult a K & H-ügyben, mert korábbi munkahelyeiek miatt érintettek.
Vágólapra másolva!

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatón Szász Károly elnök közölte, hogy a felügyelet konkrét ügyekben semmilyen állami szerv nem vizsgálhatja. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a Pénzügyminisztérium vizsgálatot indított a PSZÁF ellen, ismét közölte, hogy László Csaba pénzügyminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök is érintettnek tekinthető, ebből kifolyólag elfogultak az ügyben. Szász szerint az elfogultság ténybeli kategória, amit azzal indokolt, hogy mindkét kormánytag vezető beosztásban volt olyan pénzintézetnél, amelynél a felügyelet éppen abban az időben feltárt ügyek miatt törvénytelenséget állapított meg.

László Csaba pénzügyminiszter a Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgató-helyettese, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig az Inter-Európa Bank elnöke volt. A rendőrség gyanúja szerint a K & H brókercégétől annak egyik vezető tanácsadója, Kulcsár Attila közreműködésével több milliárd forintot sikkasztottak el, amit off-shore cégeken keresztül az IEB-nél vezett számlákra utaltak. A bankok vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a két politikusnak nem lehetett tudomása az ügyről, amit maguk is visszautasítottak a sajtóban.

Közben a K & H megbízott vezérigazgatója közölte, hogy már 20 embert függesztettek fel beosztásukból a brókercégnél történt visszaélések miatt, amit John Hollows szerint egy maroknyi csapat követett el. Ismét megerősítette, hogy minden ügyfél jogos követelését teljesítik.

György Bence