Az ombudsman szerint is kötelező a védőoltás

Vágólapra másolva!
Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa állásfoglalást adott ki a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban. Nemrég ugyanis egy házaspár megtagadta a kötelező védőoltás beadását gyermekének. Az ombudsman szerint a szülők nem szegülhetnek szembe a törvénnyel, kétség esetén ugyanakkor joguk van azt megtámadni az Alkotmánybíróságon.
Vágólapra másolva!

Lenkovics Barnabás állásfoglalásának kiadását azzal indokolta, hogy nagy a társadalmi veszélye annak, ha a jövőben több szülő is megtagadja a kötelező védőoltások beadását a gyermekének.

Mint az ombudsman írta, a nemzetközi egyezmények sora elismeri, hogy a közegészség védelme érdekében törvények által lehet korlátozni az emberi jogokat. Lenkovics idézte a hatályos törvényeket, melyek szerint a kötelező védőoltások beadását az orvosoknak ellenőrizni kell, és a hiányt pótolni. Védőoltásra az egészségügyi hatóság határozattal is kötelezheti az illetőt.

"Amennyiben valakinek az a személyes meggyőződése, hogy egy jogszabály valamely rendelkezése nem felel meg egy nemzetközi emberi jogi norma kritériumainak, vagy a magyar Alkotmányban deklarált alapjogok valamelyikével ellentétes, illetve, hogy alapjogát szükségtelenül és/vagy aránytalanul korlátozza, jogában áll az Alkotmánybíróság előtt kezdeményezni a vitatott jogszabály, vagy annak egyes rendelkezése megsemmisítését" - tartalmazza az állásfoglalás. Vagyis az oltástól ódzkodó szülők az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak, de amíg ezt nem teszik meg és ott nem adnak nekik igazat, addig meg kell engedniük, hogy gyermekeiket beoltsák.

A hatályos törvényekkel nem szabad szembeszegülni - mondta ki az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Hozzátette: a szülő nem keverheti össze szülői jogát az önrendelkezési joggal, vagyis személyes meggyőződése nem terjedhet ki automatikusan arra, hogy milyen védőoltásban részesüljön a gyerek. Ha a szülő nem engedi a védőoltás beadását, akkor ezzel megfosztja gyermekét az Alkotmányban rögzített, testi és lelki egészséghez való jogától. Ráadásul a szülő ezzel veszélyezteti a többi gyerek és felnőtt egészségét.

Legutóbb kedden jelent meg egy hír, misezrint a bíróság előtt kell megvédenie álláspontját egy szombathelyi házaspárnak, mert nem engedik beadni a kötelező védőoltásokat három és fél éves kislányuknak. A szülőket a gyámhivatal jelentette fel kiskorú veszélyeztetése miatt. A szülők szerint a védőoltásoknak súlyos mellékhatásai lehetnek. Előtte januárban részesítettek szóbeli megrvásban egy házaspárt Győr-Moson-Sopron megyében, mert nem engedték, hogy két gyermeküknek beadják a kötelező védőoltásokat.