Csak háromévente lesz méhnyakrákszűrés

Vágólapra másolva!
Az eredeti tervek ellenére nem évente, hanem csak háromévente lesz ingyenes a méhnyakrákszűrés. A váratlan módosítást nyáron, az előkészületek utolsó heteiben hagyták jóvá. A minisztérium és a szervezéssel megbízott tisztiorvosi hivatal is szakmai okokra hivatkozott, az onkológusok viszont a pénzhiányt emlegetik, és szerintük így a szűrés keveset ér - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Mint az egészségügyi tárca, mind a szűrések szervezésével megbízott Országos Tisztiorvosi Hivatal képviselői szakmai indokokkal magyarázza a hároméves szűrés bevezetését. Nemzetközi statisztikák szerint ugyanis 3-5 évente indokolt a szerintük lassan kialakuló megbetegedést szűrni. Budai András, országos szűrési koordinátor úgy véli, népegészségügyi szempontból nincs szükség a gyakoribb vizsgálatra. Ha évente szűrnének, szerinte csak egy százalékkal több megbetegedést fedezhetnének fel, mint ha háromévente végzik el a vizsgálatot - írja a Népszabadság.

Budai András szerint 2,4-2,5 millió nő tartozik a veszélyeztetett korosztályba, közülük első körben azokat hívják be, akik az utóbbi két évben nem voltak szűrésen, illetve eddig nem fedeztek föl náluk daganatos megbetegedést.

A szűrések behívóit szeptember végétől postázzák, az idén 200 ezer, később valamennyi, 45-65 év közötti, az elmúlt három évben nem vizsgált nő megkapja a felszólítást

A lap szerint szakmai körökben ugyanakkor komoly vihart kavart a nyári módosítás. Az onkológusok úgy vélik, a háromévenkénti szűrésre vonatkozó módosításnak nem szakmai, hanem anyagi okai vannak - egyetlen szűrés tízezer forintba kerül. Papp Zoltán, a Nőgyógyászati Szakmai Kollégium vezetője szerint igaz, hogy egy-két nemzetközi tanulmány elegendőnek tartja a háromévenkénti méhnyakszűrést, ő azonban évente vizsgálná az érintetteket ahhoz, hogy biztonsággal zárhassanak ki, illetve vehessenek észre más megbetegedéseket is. Hivatalos álláspontjuk szerint egészséges kompromisszum született, hiszen azt elérték, hogy a behívóra ráírják: a kollégium évenkénti vizsgálatot javasol.

A szakmai munkában szintén részt vevő, nevük elhallgatását kérő onkológus nőgyógyászok viszont keményen fogalmaznak: azt mondják, hogy a szűrésnek így nincs is értelme. Szerintük hiba az is, hogy csak 25 éves kortól szűrnek, mert indokolt volna a rendszeres ellenőrzés a szexuális élet kezdetétől - mondta a lapnak egyikük. Szerinte már egészen fiatal korban gyakoriak a későbbi rákot előidéző fertőzések. Azoknál, akik már 3-4 negatív eredményt produkáltak, már valóban lehet ritkítani a kontrollt - derül ki a Népszabadság írásából.