Rendelőidőben kitilthatják a gyógyszerügynököket

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy hamarosan egyetlen betegnek sem kell azért várakoznia a rendelőben, mert orvosát éppen egy új gyógyszer előnyeiről igyekszik meggyőzni a gyógyszergyár ügynöke. A gyógyszerek szakmai reklámjáról szóló rendelet készülő módosítása ugyanis rendelési időben megtiltaná az orvoslátogatást.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Minisztérium illetékese, Hamvas József a Népszabadságnak elmondta: sok betegtől, de orvostól is érkezett hozzájuk panasz, hogy a cégek orvoslátogatói zavarják a betegellátást. Ezt azonban az orvosi kamara szerint úgy is ki lehetne védeni, ha kötelezővé tennék az orvoslátogatóknak, hogy adott időpontra előre bejelentkezzenek a rendelőkbe. A rendelet egyelőre tárcaközi egyeztetésen van, még nem tudni, melyik variáció mellett döntenek. Az viszont már biztos, hogy a jövőben azok a doktorok is vállalhatnak majd orvosi másodállást, akik eddig azért nem vállalhattak, mert főállásban gyógyszerügynökként dolgoztak. Promóciót csak a saját munkahelyükön nem végezhetnek.

Szintén újdonság, hogy már nem szükséges orvosi vagy gyógyszerészi végzettség ahhoz, hogy valaki gyógyszerügynök legyen, mindenki, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, ügynöknek állhat.