Az MSZP feltárta saját hibáit

Vágólapra másolva!
Az MSZP feltárta azokat az okokat, amelyek a párt népszerűségének csökkenéséhez vezetett. E szerint az MSZP is hibázott, mert a kormányváltáskor nem mutattak pontos mérleget az ország állapotáról, később pedig nem vették figyelembe a Fidesz "hamis állításait". A szocialisták kitartanak programjuk mellett, a pártelnök szerint ugyanis ez a népszerűség növekedéséhez vezethet. Az MSZP frakciója pedig módosító javaslatokat nyújt be többek között az energiahordozók árának csökkentésére. Emellett elképzelhető, hogy egy negyedik személyi jövedelemadó-kulcs bevezetését is javasloni fogják.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-nek ki kell tartania programja mellett, ez a népszerűség növekedéséhez vezethet - mondta Kovács László pártelnök szombati sajtótájékoztatóján. Az MSZP ezért arra törekszik, hogy a jövő évi költségvetés és az adótörvények biztosítsák az emberek eddigi életszínvonalát, így 2004-ben a reálkeresetek nem fognak csökkenni, a legnehezebben élők támogatása nőni fog. A takarékosság jegyében ugyanakkor csökkenteni kell az államapparátus létszámát - mondta Kovács.

A párt népszerűségének csökkenésével kapcsolatban a pártelnök elmondta: elemezték és feltárták az okokat, melyek között a pártelnök az MSZP hibáit is megemlítette. E szerint a kormányváltáskor nem mutattak pontos mérleget az ország állapotáról, a nyár folyamán nem tájékoztatták a közvéleményt a költségvetés összeállításának szempontjairól, illetve nem vették figyelembe a Fidesz "hamis állításait" - sorolta a hibákat a pártelnök.

Kovács László hozzátette: amikor az ellenzék kritizálja a kormányt, illetve valótlanságokat állít, nem kínál alternatívát. Úgy vélekedett, hogy a szocialista párt nemrég kezdődött tájékoztató munkája nagy riadalmat keltett a Fidesznél.

Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szerint folytatódnak az elkezdett reformok, erősítik a versenyképességet, és jövőre 294 milliárd forint jut autópálya-építésre. A politikus kifejtette: a jövő megalapozásával összefüggésben érdemes vállalni a népszerűségvesztést.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt közölte, hogy a frakció 4-5 héten belül kidolgozza módosító javaslatait a lakástámogatási rendszerre, az energiahordozók árának csökkentésére, az igazságosabb közteherviselésre, a gazdasági építkezésre, a gazdaság élénkítésére, illetve az állam olcsóbb működtetésére. "Fontosnak tartjuk, hogy a társadalmi igazságosság érdekében a magasabb jövedelműek arányosan magasabb részt vállaljanak a közterhekből" - fogalmazott a politikus. Lendvai elképzelhetőnek nevezte, hogy bevezessenek egy negyedik személyi jövedelemadó-kulcsot. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ugyanakkor azt közölte, hogy pártja nem támogatná egy új adókulcs bevezetését.

A romló népszerűségi mutatók nagyon komoly figyelmeztetést jelentenek az MSZP számára, de időben jöttek, s a választásokig még minden megfordítható - mondta Horn Gyula. A volt miniszterelnök lakossági fórumon, majd utána sajtótájékoztatón is határozott fellépést sürgetett a kormányt és a kormánykoalíciót érő ellenzéki vádakkal szemben. A szocialista politikus szerint javítani kell elsősorban a minisztériumok kommunikációját: "a jó döntéseket el kell adni".

A brókerüggyel kapcsolatban Horn Gyula kijelentette: a politika ne foglalkozzon ezzel, mert nem rá tartozik, hanem az igazságszolgáltatásra. "Amennyiben az igazságszolgáltatás bebizonyítja a bűnösséget, akkor az illető bűnhődjék, bármely pártban van és bármely poszton" - tette hozzá a politikus. A volt miniszterelnök ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy "Fidesz közeli cégek visszaélésgyanús ügyeiben az ügyészség nem emel vádakat".

A szocialista politikus az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban azt mondta, nincs jelöltje pártja európai parlamenti listavezetőjére, de - mint kijelentette - Kovács László pártelnök-külügyminisztert ezzel már "nem szabad tovább terhelni". Az MSZP-ben nagy szellemi kapacitás van, sok a fiatal, s közülük megfelelő listavezetőt fogunk találni - mondta Horn Gyula.

Tállai András fideszes képviselő az MSZP-s nyilatkozatokra reagálva elmondta, hogy szerinte a magyar családok a jövő évben érzékelni fogják a tehernövekedést. Közölte: úgy véli, jól érzékelhető, hogy a kommunikációs zavar - ami eddig a kormányon belül volt - megvan a frakció és a kormány között is - közölte, hozzátéve: verseny indult az MSZP-frakció és a kabinet között, hogy ki az, aki a lakosságnak mégiscsak jót akar.