PVC-személyik: mégis van felelős

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium legújabb nyilatkozata szerint mégis van felelőse annak, hogy 250 ezer személyit kell lecserélni, mert nem megfelelő anyagból készültek - írja a Magyar Hírlap. Az ügyben eljáró helyettes államtitkár ugyanis elhamarkodottan kötött szerződést a PVC-kártyákról. A tárca korábban azt állította: az ügynek nincs felelőse.
Vágólapra másolva!

Év végéig 250 ezer állampolgár személyijét kell lecserélni, mert nem megfelelő az alapanyaguk. A belügyminiszter másfél hónapja vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, felelős-e valaki a 120 millióba kerülő kényszerű cseréért. Urbán György, a tárca központi hivatalának vezetője szerdán úgy nyilatkozott a Magyar Hírlapnak: az ellenőrzés lezárult, fegyelmi felelősség nem állapítható meg.

A tárca két nappal később közölte: több felelős is van. Az ügyben eljáró közigazgatási helyettes államtitkár (akkoriban Lajtár József) ugyanis elhamarkodottan kötött szerződést a PVC-kártyákról. A szerződést két héttel az előtt írták alá, hogy megérkezett volna a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat véleménye. Az államtitkárt már nem lehet felelősségre vonni, mert munkaviszonya megszűnt. Az előkészítés zavarai abból adódtak, hogy a tárca későn kezdett a program megvalósításához.

A nemzetbiztonság március 31-ig engedélyezte a PVC-személyik kiadását, ezzel szemben a belügy július 17-én tért át a polikarbonát alapanyagra. A központi hivatal vezetője ekkor is Urbán György volt. A KEHI korábban már megállapította felelősségét, de az elleni indított fegyelmi eljárás - elévülés miatt - megszűnt.