Az MSZP sikeresnek tartja utcai kampányát

Vágólapra másolva!
Az MSZP elégedett az elmúlt hetekben lezajlott szórólapos akcióval. A párt közlése szerint a kampány során több ezer pozitív jellegű telefonhívást kaptak, és közel 150 ember jelezte, hogy be akar lépni az MSZP-be.
Vágólapra másolva!

Tóbiás József pártigazgató vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP szórólapos akciója bizonyította, hogy az embereket érdekli a politika és a kormány munkája. A politikus elmondása szerint két és fél hét alatt 1283 alkalommal 573 településen jelentek meg a párt aktivistái.

Sorozatos kampányolásba kezd az MSZP/itthon/20030922sorozatos.htmlVadludakként húznak el a szocialisták/itthon/20030922vadludak.htmlRendőr vigyáz az MSZP aktivistáira/itthon/20030917rendor.htmlMSZP-s aktivisták özönlik el szeptemberben a tereket/itthon/20030909mszp1.html

A kampánnyal kapcsolatosan mintegy 4 ezer telefonhívás érkezett a párthoz, ezek 80 százaléka pozitív visszajelzés volt - mondta Tóbiás. Hozzátette: az akció eredményeképpen körülbelül 150 ember jelezte belépési szándékát az MSZP-be.

Újhelyi István országgyűlési képviselő szerint a választók nagyon jól fogadták a szocialista párt akcióját. Az ellenzék részéről "ideges és kapkodó" reakciók születtek az MSZP kampányára - mondta. "Üzenni tudom számukra, amíg Döbrögik vannak, addig a Ludas Matyik sem alszanak" - tette hozzá Újhelyi István.

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő szerint az MSZP kampánya a demokratikus működés jele volt, mivel a párt által terjesztett, a kormány eredményeit bemutató füzetet "bárki elvehette, bárki otthagyhatta".