Csalók és lassúság nehezíti a romák kárpótlását

Vágólapra másolva!
Csalók próbáltak több helyen is visszaélni a második világháború roma károsultjainak járó osztrák kárpótlással. A 3 éve indult hasonló német és svájci program igen lassan halad, egy felmérés szerint időközben minden tizedik kárpótlásra jogosult elhunyt - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Csalók járják a vidéki településeket, ahol a második világháború roma túlélőinek járó osztrák kárpótlással próbálnak visszaélni. Legutóbb Piliscsabán jelentek meg a csalók, akik a papírmunkáért és az eljárás meggyorsításáért cserébe a kárpótlási összeg felét kérték. A környékbeli fiatalokból álló csapatot azonban hamar leleplezték - írja a Magyar Hírlap.

Az országban már több hasonló esetet jelentettek a Magyarországi kérelmeket korábban összegyűjtő roma kárpótlási csoport vezetője szerint. Daróczi Ágnes közölte, az osztrák kárpótlási összeg felvételének igen szigorúak a kritériumai ezért az érintettek azt nem bízzák másra.

Romákat toboroznak az iskolazászlóaljba/itthon/20030929amerikai.html

A lap szerint az osztrák kárpótlás még csak most kezdődött, ám a hasonló svájci és német programok nagyon lassan haladnak. A három évvel ezelőtti kezdet óta - egy a Roma Sajtóközpont birtokába került felmérés szerint - miden tizedik roma kérelmező elhunyt.

A Baptista Szeretetszolgálat hamarosan Budapesten is megkezdi kiosztani azokat a segélycsomagokat, amelyeket minden 1945. május 9. előtt született romának eljuttatnak. Sajnos azonban előfordult, hogy valaki nem kapta meg a csomagot, vagy egér rágta tésztát talált benne. Szenczy Sándor, a szeretetszolgálat vezetője szerint azonban egerek nem férhetnek hozzá a csomagokhoz - írja a Magyar Hírlap.