Utcán tiltakoznak az egészségügyiek

Vágólapra másolva!
Utcai demonstrációt tart a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) október 9-én. Erről döntött a kamara elnöksége szerdán.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi minisztérium épülete előtt transzparensekkel és beszédekkel tiltakoznak az ellen, hogy nincs érdemi tárgyalás a kamara és a kormányzat között - nyilatkozta Éger István a kamara elnöke. Hozzátette: szórólapokon keresztül tájékoztatják majd a lakosságot arról, milyen állapotban van az egészségügy és hangsúlyozzák, hogy követeléseik a betegek érdekeit szolgálják. Éger István szerint a tárca elzárkózott az ágazati kollektív szerződés megkötésétől.

A jövő évi költségvetés előirányzata szerint nincs mód a bérek felzárkóztatására, az orvosok és az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénytervezet módosításaiból pedig kihagyják őket - fűzte hozzá. A kamara mindig tárgyalni akart, ezt levelekkel tudják bizonyítani - hangsúlyozta az elnök.