A fiatalok többségének a szórakozásnál is fontosabb a munka

Vágólapra másolva!
A magyar fiatalok kétharmada két gyermeket szeretne, és legtöbbjüknek fontos a jó kapcsolat szüleikkel - többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet fiatalok értékvilágát vizsgáló felmérése. A felmérést ismertető tájékoztató szerint a 14-24 évesek igyekeznek egyensúlyban tartani a munkára, illetve a szabadidőre fordított energiáikat, azonban többségben vannak köztük azok, akik a munkát a szabadidő elé helyezik.
Vágólapra másolva!

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium megbízásából végzett kutatás során 1500 - 14-24 év közötti - fiatalt kérdeztek meg személyesen augusztus második felében a GfK Piackutató Intézet munkatársai. A 20 évesnél idősebb, már dolgozó vagy hamarosan munkát vállaló fiatalok 32 százaléka állítja, hogy fontosabb a munka, és csak 20 százalékuknál élvez elsőbbséget a szabadidő.

A korábbi kutatások tapasztalataihoz képest a fiatalok körében "megtorpant" az individualizálódás, azaz az egyén előtérbe helyezésének folyamata, s a fiatalok nagy része kifejezetten értéknek tartja a szoros családi kötelékeket - tartalmazza az összefoglaló. A válaszadók 59 százaléka szerint a szülőknek kötelességük mindent megtenni a gyermekükért, akár saját jólétük árán is. Ezzel szemben 35 százalék vélekedik úgy, hogy a szülőknek megvan a saját életük, és nem muszáj mindent feláldozniuk gyermekük kedvéért.

A család tisztelete azonban nem jelenti az értékek általános konzervativizmusát. A férfi és a női szerepeket általában nyitottan látják. A válaszadók kétharmada szerint a felsőfokú végzettség egyformán fontos mind a két nem képviselői számára, s a férjnek és a feleségnek is hozzá kell járulnia a háztartás jövedelméhez. A nőknek és a férfiaknak is egyforma joguk van a munkához, és egy dolgozó nő is lehet olyan jó anya, mint aki nem dolgozik.

Különböző társadalmi kérdésekkel kapcsolatban a kutatást összegző tanulmány megállapítja: a 14-24 évesek nézetrendszere még kialakulatlan, ugyanis több esetben elméletileg egymást kizáró értékeket hangoztatnak. A válaszadók többsége jónak tartja a teljesítményeket ösztönző versenyt, a magántulajdont, valamint az alacsony adókat még azon az áron is, hogy így az állampolgároknak kell gondoskodni saját jólétükről. Ugyanakkor a többség úgy gondolja, hogy egyenlőbbnek kellene lennie a jövedelmeknek.

A megkérdezettek 44 százaléka egy állás elfogadása előtt azt mérlegelné, mennyire kell tartani az adott pozíció megszűnésétől, vagy attól, hogy elbocsátják, 38 százalék számára fontos a magas jövedelem. A fiatalok tíz százaléka válaszolta azt, hogy olyan emberekkel szeretne együtt dolgozni, akiket kedvel, és nyolc százalék szeretne olyan munkát végezni, amelyben alkotni tud, és fontos a számára.

A kutatás szerint a 14-24 évesek legkedveltebb szórakozása a zenehallgatás, a tévénézés és a barátokkal való együttlét. A zene egyben a legnagyobb pénzkiadási tételek közé tartozik. A fiatalok a környezettől való elhatárolódás, a felejtés, az elmerülés céljával gyakran hallgatnak otthon CD-t, illetve sokan néznek zenei tévécsatornákat, ahol életükkel kapcsolatos problémáikra kapnak választ.

A biztonságot a 14-24 évesek saját életkori csoportjuk tagjai között keresik, illetve ott találják meg, s a szülőktől való függetlenedés során megnő igényük arra, hogy a hasonló korúakhoz és érdeklődésűekhez tartozzanak. Érdekli a fiatalokat a média, nyitottak iránta. Az iskolába járók jobban érdeklődnek a világ történései iránt, és az átlagosnál többféle sajtóterméket olvasnak. Amíg azonban a középiskolások érdeklődése általános, addig az egyetemisták és főiskolások már célzottan, tudatosabban tájékozódnak. Az állandó sikerkeresés miatt a fiatalok egy része nem képes felvenni a többiekkel a versenyt - állítja a tájékoztató.

"A mai fiatalok sokkal inkább széthúznak, mint valaha. Olyan társadalomban nőttek fel, amikor szinte egyik napról a másikra nyílt szét a társadalmi olló. Egyesek elszegényedtek, mások meggazdagodtak, de nem lázadnak, és nem is álmodoznak. Csak fogyasztanak. Ha álmodoznak is, legfeljebb arról, hogy még többet, még drágábbat, még könnyebben érjenek el" - állapítja meg a GfK tanulmánya.