A BM szerint bizalomromboló Rejtő elszállítása

Vágólapra másolva!
A parlamenti mai ülésen is szóba került, hogy a K&H egykori vezetőjét a rendőrség tudta nélkül vitték el az ügyészségi nyomozók."Szakszerű és jogszerű volt az előzetesben levő Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatása, azonban nem tudtam erről" - mondta a legfőbb ügyész.  A belügyi államtitkár szerint az ügyészség eljárása nem tekinthető szokványosnak.
Vágólapra másolva!

"Nem tudtam Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatásáról, így konkrét utasítást sem adhattam, mint ahogy más esetben sem szoktam" - mondta Polt Péter legfőbb ügyész a parlamentben újságírók kérdésére válaszolva. Szerinte szakszerű és jogszerű volt az ügyészség eljárása, amely a Fővárosi Főügyészség illetékeségi területébe tartozik.

Brókerbotrány: az MSZP az ügyészséget támadja/itthon/20031012mszp.html

Mint arról az [origo] beszámolt, az ügyészség a rendőrség tudta nélkül szállította át csütörtökön egy másik büntetés-végrehajtási intézetbe Rejtő E. Tibort, a K&H Bank előzetesben levő volt vezérigazgatóját. Ráadásul állítólag pont akkor, amikor a rendőrség kihallgatta volna Rejtőt.

Az ügyészség akciója a parlament ülésén is szóba került. Az MSZP-frakcióból Juhász Gábor a belügyminiszterhez intézett kérdésében előadta a vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondottakat. A belügyi államtitkár, Pál Tibor válaszában "nem szokványosnak" minősítette az esetet, amely nem erősíti az ügyészség és a rendőrség közti bizalmat. A kihallgatásról szóló jegyzőkönyvet a rendőrség még mindig nem kapta meg - jegyezte meg az államtitkár.

Demeter Ervin fideszes képviselő a miniszterelnöktől kérdezte meg, hogy kívánja-e féken tartani a szocialista politikusokat az ügyészség vegzálásától. Kiss Péter kancelláriaminiszter válaszában kifejtette, hogy sem a szocialista frakció, sem az ügyészség nem tartozik a kormány felügyelete alá tartozó szervek közé.