Csempész-vezetéket horgásztak a Holt-Tiszában

Vágólapra másolva!
Szerbia-Montenegró területére vezet az a cső, amelyet halászok találtak a Holt-Tisza medrében. Azt egyelőre nem tudni, hogy kik és milyen célból fektették le az ötszáz méter hosszú vezetéket. Egy korábbi példa alapján ugyanakkor elképzelhető, hogy benzin- vagy szeszcsempészetre használták a csövet.
Vágólapra másolva!

A helyi halászok hétfőn a déli órákban egy ötszáz méter hosszúságú csővezetékre bukkantak a Holt-Tisza Röszkéhez közeli szakaszán. A határőrök vizsgálata során kiderült, a cső a határ túlsó oldalára, Szerbia-Montenegró területére vezet. Elek Gábor, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság ezredese az [origo]-nak elmondta: a vezeték vége a határ vonalától néhány méterre ért a felszínre Szerbia-Montenegróban.

Azt egyelőre nem tudni, hogy kik és milyen célból helyezték el a Holt-Tisza medrében a két és fél centiméter átmérőjű és fél kilométer hosszúságú műanyag csövet. A magyar határőrök kedden találkoztak az ügyben a szerb illetékesekkel is, azonban ők sem tudtak információt adni erről.

Elek Gábor azt mondta, nem kívánnak találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a cső milyen célt szolgált. Az ezredes ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy korábban a szomszédos ország esetében üzemanyagkereskedelmi embargó volt életben. Abban az időszakban sokan hordtak át üzemanyagot megnagyobbított tartállyal ellátott autóikban is.

Évekkel korábban a közeli Ásotthalmon találtak már egy hasonló csövet, ami szintén a mai Szerbia-Montenegró területére vezetett - mondta Elek. Arról a vezetékről be is bizonyosodott, hogy szesz és benzin csempészésére használták.

Az ezredes elmondása szerint a hétfőn kihalászott cső rossz állapotban van, ezért egy ideje már biztosan nem volt alkalmas arra, hogy bármit is szállítsanak vagy csempésszenek rajta keresztül. Az ügyben a határőrség szakszolgálata vizsgálódik. A vezeték jelenleg is a halászszövetkezet székhelyének udvarán található.