Kihűlés miatt halt meg egy ember

Vágólapra másolva!
Még október 10-én egy sényői udvarban találtak arra a férfira, akit hiába szállítottak kórházba, négy nappal később a kihűlése miatti szövődmények miatt elhunyt. A férfi az első idén ősszel, aki a hideg miatt vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Az idei ősz hideg időjárásának első áldozata egy középkorú sényői férfi, aki kihűlése miatt fellépő szövődmények következtében vesztette életét a nyíregyházi kórházban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A férfit még október 10-én szállították be a mentők, miután a nyírségi településen, egy udvarban rátalálták a környékbeliek.

Fülöp Gergely hadnagy szerint a férfi október 14-én hunyt el a kórházban, ahol az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.