Felavatták Tisza István emléktábláját

Vágólapra másolva!
Felavatták gróf Tisza István egykori miniszterelnök emléktábláját, amelyet a Tisza István Baráti Társaság helyezett el a politikus egykori lakhelyén, Budapesten a XIV. kerületben.
Vágólapra másolva!

A kétszer is miniszterelnöki posztot viselő gróf halálának 85. évfordulója alkalmából rendezett pénteki ünnepségen Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke beszédében kiemelte: Tisza István a századforduló Magyarországának egyik legkiválóbb és legelhivatottabb politikusa volt. Az akkori politikusi generáció tagjai közül nemcsak képzettségével, hanem tehetségével is kiemelkedett - fűzte hozzá.

Orbán Viktor, volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a rendezvényen nem tudott jelen lenni, ezért az emlékezőkhöz írt levelét Kollarik Tamás, a zuglói Fidelitas elnöke olvasta fel. A pártelnök levelében emlékeztetett arra, hogy a politikust jobbról is balról is támadták: "a magyarkodóknak nem volt elég hazafias, az idegen lelkűeknek pedig nacionalista volt".

Maruzsa Zoltán, a Tisza István Baráti Társaság elnöke hangsúlyozta, hogy a dualizmus kori politikus öröksége ma is vállalható, hiszen igaztalannak bizonyultak mindazon vádak, így a háborús bűnössége, a politikai maradisága, a reformképtelensége, amelyekkel évtizedeken át kompromittálták személyét a magyar közvélemény előtt, és kompromittálják következetesen néha még ma is.

Tőkéczki László történész kiemelte: "Tisza István életútja végső soron az etikus ember életútja, ami a mi korszakunkban különösen fontos mondanivalóval bír". Olyan vezető volt, aki a történelmi Magyarországért áldozta az életét - fűzte hozzá.

Rátonyi Gábor zuglói polgármester kijelentette, hogy Tisza Istvánt nemcsak mártíromsága tette halhatatlanná, hanem tettei is. Ellenzett mindenféle radikalizmust és szélsőséget, mindig az összefogást hirdette - tette hozzá.