Vágólapra másolva!
Habár Kondor Katalin úgy nyilatkozott, hogy nem tartja magát közszereplőnek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára úgy döntött, hogy keddtől bárki megnézheti az állítólagos állambiztonsági múltjáról szóló iratokat. Az iratok azért lehetnek nyilvánosak, mert hétfőn a rádióelnök a dokumentum másolatait már a nyilvánosság elé tárta.
Vágólapra másolva!

Kondor Katalin, Magyar Rádió elnöke 2003. október 27-én tartott sajtótájékoztatóján bemutatta a nyilvánosságnak az állambiztonsági múltjáról szóló iratokat, ezért a levéltár működését szabályozó törvény szerint bárki megismerheti az adatokat - közölte a Levéltár elnöke. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mától mind a tudományos kutatók, mind az iratokba más jogcímen betekinteni kívánók előtt megnyitja kapuit. A levéltár ennek keretében - normális munkarendjének megfelelően - biztosítja a szóban forgó iratok megismerhetőségét is.

"A nyilvánosságra hozatal tényével a közszereplői minősítés, illetve a vonatkozó iratok kutathatósága jogilag függetlenedett egymástól" - mondta a levéltár elnöke. Ha valakiről korábban jogszerűen nem hozzák nyilvánosságra az iratait, akkor csak akkor lehetne nyilvánossá tenni azokat, ha az illető magát közszereplőnek minősíti, vagy a bíróság ezt kimondja.

Kondor Katalin állítólagos állambiztonsági múltjáról a Népszava tett közzé egy dokumentumot szeptemberben, amely szerint 1974-ben Kondort titkos megbízottként beszervezték a kémelhárításba, ahol egészen 1983-ig állományban volt. A rádióelnök szakértői az iratot hitelesnek nevezték, de szerintük ez nem bizonyítja azt, hogy Kondor Katalint valóban beszervezték volna. A rádióelnök is tagadta, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsággal.