Anyák érdekében módosíttatnának törvényt az ombudsmanok

Vágólapra másolva!
Törvénymódosítást kezdeményez az általános és az adatvédelmi biztos, azoknak az anyáknak az érdekében, akik kórházak mellett felállított inkubátorba helyezik el megszületett, de nem kívánt gyermeküket. A törvény ugyanis nem rendelkezik ezekről az anyákról, így tettük továbbra is büntetendőnek számít - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Lenkovics Barnabás általános és Péterfalvi Attila adatvédelmi országgyűlési biztos azt fontolgatja: közösen fordulnak Bárándy Péter igazságügy-miniszterhez, hogy kezdeményezzék a Btk. Családi állapot megváltoztatása című fejezetének módosítását. Néhány évvel ezelőtt ebben az ügyben Gönczöl Katalin és Majtényi László korábbi biztosok már megkeresték az akkori szakminisztert, Dávid Ibolyát, ő azonban elzárkózott a változtatástól - írja a Népszabadság.

Péterfalvi Attila szerint a változtatásra azért lenne szükség, mert a mai napig bűncselekménynek számít, az, ha egy édesanya nem kívánt gyermekét egy, több kórház mellett is felállított inkubátorok valamelyikébe helyezi el. A törvény ugyanis ezekről az édesanyákról nem rendelkezik.

Az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) egy jegyző beadványa alapján kezdett vizsgálatot az ügyben. Egy nagycsaládos anya ugyanis úgy döntött: a kórházban hagyja hatodik gyermekét, akinek felnevelését már nem tudta vállalni. Az intézmény átvette az újszülöttet, az asszonyt pedig a szülés után szokásos nőgyógyászati vizsgálatra küldték, ahol nyilvántartásba vették. Azóta a rendőrség is vizsgálódik az ügyben, mert a hatályos törvények értelmében az anya tettét a bünteti a Btk. Az adatvédelmi biztos az ilyen esetek elkerülése érdekében tartaná szükségesnek a törvénymódosítást - írja a Népszabadság.

Az élethez való alkotmányos jog szerint az állam bizonyos - például terhesség-megszakítással kapcsolatos - esetekben eltekinthet a felelősségre vonástól - mondta Lenkovics Barnabás, aki szerint szintén indokolt volna a módosítás.