Továbbra is képtelen dolgozni a brókerbizottság

Vágólapra másolva!
Öt percig sem tartott a brókerbizottság szerdai ülése. Demeter Ervin, a bizottság fideszes elnöke azzal bocsátotta szavazásra a napirendet, hogy arról vita nélkül kell dönteni a házszabály szerint. A kormánypárti képviselők viszont nem fogadták el a javaslatot, így napirend hiányában az elnök berekesztette az ülést. Ezt követően a két tábor külön-külön tartott sajtótájékoztatóján a másik oldalt okolta a történtekért.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Demeter berekesztette az ülést

Demeter Ervin, a brókerbizottság fideszes elnöke a szerdai ülés kezdetén közölte, hogy a szocialisták módosító javaslatot adtak be az ütemtervhez, a napirendhez viszont nem. Demeter egy olyan napirendet terjesztett elő, mely szerint 24 órás időkeretben megtárgyalták volna az ütemtervet, majd folytatták volna a bizottság felállításáról szóló határozati javaslatban szereplő kérdések megtárgyalását. Az elnök közölte, hogy a házszabály szerint vita nélkül kell határozni a napirendről ezt azonban a kormánypárti képviselők nem fogadták el. Így végül napirend hiányában az elnök berekesztette az ülést.

Az öt percnél is rövidebb ülés után a kormánypárti és ellenzéki képviselők rövid vitát folytattak arról, ki tartsa meg előbb a sajtótájékoztatóját a történtekkel kapcsolatban. Demeter ezen arra hivatkozott, hogy az Országgyűlés főtitkára reggel megerősítette, hogy a napirendet vita nélkül kell szavazásra bocsátani. Ez a plenáris üléseken így is történik, bizottsági üléseknél azonban az eddigi általános gyakorlat szerint lehetett eddig észrevételeket tenni a szavazás előtt. Demeter megjegyezte azt is, hogy a bizottság MSZP-s alelnökével, Wiener Györggyel is több alkalommal egyeztetett a napirendről.

Fotó: Fábián Évi
A házszabályon vitatkoznak

Demeter párhuzamot vont a bizottsági ülés és a brókerügy fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila kiadatási eljárása között. Úgy vélte: a szocialisták azt akarják elérni, hogy senki se szólalhasson meg az ügyben.

A kormánypárti képviselők ugyanakkor a Fideszt okolták a történtekért, szerintük pont a legnagyobb ellenzéki párt tesz meg mindent az ellen, hogy feltárhassák a brókerügyet. Az SZDSZ-es Gulyás József szerint a házszabály pont azt tartalmazza, hogy még az ülés közben is lehet módosítani a napirendet. Simon Gábor (MSZP) pártja módosító javaslataival kapcsolatban elmondta: szerintük először Polt Péter legfőbb ügyészt és Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét kellene a bizottságnak meghallgatnia.

Tóth Károly (MSZP) szerint a Fidesz szándékát mi sem mutatja jobban, mint hogy az egyik képviselőnek, Szijjártó Péternek fél 11-kor már egy másik - más ügyben tartott - sajtótájékoztatón kellett részt vennie. Tóth szerint a Fidesz eleve tudta, hogy fél 11-re már befejeződik a 10 órakor kezdődő ülés.