Fodor Gábor helyteleníti a bírói döntés kritikáját

Vágólapra másolva!
Fodor Gábor szerint nem helyes, ha a végrehajtó, illetve a törvényhozó hatalom képviselői kritizálják a bíróságok döntéseit; az SZDSZ országos ügyvivője erről sajtótájékoztatón beszélt pénteken Egerben.
Vágólapra másolva!

"Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert mind a végrehajtói hatalom, mind a törvényhozói hatalom képviselői szoros kapcsolatban állnak a bíróságokkal bizonyos aspektusokban" - mondta a politikus.

Fodor Gábor példaként említette: az Országgyűlés most fog szavazni a bíróságok költségvetéséről, és nem lenne kívánatos, ha olyan látszat alakulna ki, mintha ebben a költségvetés szempontjaitól eltérő kritériumok is érvényesülnének.

"Mert az később a bírókat arra ösztökélné, hogy óvatosabban hozzanak meg ítéleteket, és nem biztos, hogy az őszinte meggyőződésük alapján tennék ezt, hanem más szempontokat is kalkulálnának" - vélekedett a szabad demokraták ügyvivője.

Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy "a Fidesz-kormányzat megpróbálkozott azzal, hogy a költségvetésen keresztül próbáljon nyomást gyakorolni a bíróságokra". Ugyanakkor - mint mondta - kívánatosnak tartja, hogy a közírók, a jogászok és az egyszerű emberek megfogalmazzák a bírósági ítéletekről alkotott állásfoglalásukat, és vitatkozzanak azokról, hiszen a bíróságoknak a nyilvánosság kontrollja alatt kell állniuk.

A politikus a továbbiakban hangsúlyozta: személyes véleménye szerint a Büntető törvénykönyvnek a gyűlöletbeszéd megfékezése érdekében tervezett szigorítása nem helyes, mert korlátozná a szólásszabadságot, és így az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés elszánt ellenfeleit ültetné a vádlottak padjára.

A beterjesztett javaslat ugyanakkor alkotmányellenes, hiszen az Alkotmánybíróság már 1992-ben és 1999-ben is egybehangzóan elvetette a szigorítást - mutatott rá. "Azt gondolom és nagyon remélem, hogy ezt a javaslatot nem fogja a kormány keresztülerőltetni a parlamenten, mert ez súlyosan veszélyezteti Magyarországon a szólás szabadságát" - mondta a politikus.

Fodor Gábor végül közölte, hogy az Új Generáció, az SZDSZ ifjúsági szervezete országos kampány keretében kempingmatracok és hálózsákok gyűjtésébe kezd a hajléktalanok megsegítése érdekében.