Szellemautós okozott karambolt az M1-esen

Vágólapra másolva!
A rendőrség rövid idő alatt elfogta annak a balesetsorozatnak az okozóját, aki pénteken a kora esti órákban az M1-es autópálya 98-as kilométerszelvényében, Bábolna közelében szemben haladt a forgalommal, s emiatt több jármű karambolozott - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

"A balesetek helyszínén jelenleg négy rendőrbizottság vizsgálódik. Egyelőre annyit tudni, hogy két kamion futott egymásba, s egy személygépkocsi árokba borult és fejre állt" - mondta Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kovácsné Strázsi Csilla őrnagy hozzátette: az eddigi megállapítások szerint a balest során egy személy sérült meg könnyebben, akit a komáromi kórházba szállítottak.

A balesetet okozó román férfi megpróbált elmenekülni, de a helyszín közelében a rendőrök elfogták, kihallgatni azonban csak tolmács közreműködésével tudják - mondta a szóvivő.