Külföldi bírálat az alacsony bírói nyugdíjak miatt

Vágólapra másolva!
Komoly bírálatokat tartalmaz a Nemzetközi Bírói Egyesületnek a magyar bírák és bíróságok anyagi helyzetéről készített jelentése. A külföldi szervezet szerint összefüggés van bizonyos politikai megnyilvánulások és a bíróságok finanszírozása között. A dokumentum emellett különösen aggályosnak tartja a magyar bírák nyugdíjának mértékét.
Vágólapra másolva!

A 64 országot tömörítő Nemzetközi Bírói Egyesület munkabizottsága jelentést készített a hazai bírák és bíróságok anyagi helyzetéről. A kilencoldalas jelentést a Somogy Megyei Bíróság elnöke, Ujkéry Csaba ismertette hétfői kaposvári sajtótájékoztatóján. Ujkéry elmondta: a dokumentum olyan "kemény megállapításokat" tartalmaz, amelyeken mindenképpen "el kell hogy gondolkodjanak" a jelentés magyarországi címzettjei.

A jelentést egy hét különböző ország képviselőiből álló csoport készítette a Somogy Megyei Bíróság elnökének kérésére, aki szerint méltatlan a hazai bírók anyagi helyzete. A munkacsoport augusztusban járt Magyarországon, a megállapításaikat tartalmazó jelentést pedig a napokban tárgyalták meg a nemzetközi szervezet bécsi ülésén, ahol Ujkéry is jelen volt.

A nemzetközi szervezet a jelentést elküldte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének, a kormányfőnek, az Országgyűlés elnökének, valamint az Európa Tanács és az Európai Unió illetékes szerveinek.

Ujkéry szerint a jelentés egyik lényeges megállapítása, hogy "a bírói karnak megfelelő támogatást kell kapnia ahhoz, hogy biztosítsa a zavartalan működést, és a bíráknak olyan fizetés kell kapniuk, amit egy független bírói kar tekintélye megkíván".

A Somogy Megyei Bíróság elnöke szerint a munkacsoport vizsgálata komoly aggályokra adhat okot. Példaként hozta fel, hogy a jelentés elkészítői összefüggést láttak bizonyos politikai megnyilvánulások és a finanszírozás között. Ujkéry véleménye ezt alátámasztja a dokumentum azon része is, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy "veszélyt okozhat, hogyha a politikai akarat befolyást gyakorol", ugyanis "kényszert érezhet a harmadik hatalmi ág a megfelelő anyagi támogatás miatt, hogy megfelelően idomuljon".

A bíró beszélt arról is, hogy a jelentés szerint nem elfogadható a magyar köztisztviselők és a bírák fizetése közötti aránytalanság. Az európai országokkal ellentétben ugyanis Magyarországon a köztisztviselők az arányokat tekintve jobban keresnek a bíráknál.

A dokumentum foglalkozik a magyar bírák nyugdíjával is. Ujkéry ennek kapcsán megjegyezte: az OIT és az Igazságügyi Minisztérium is kidolgozott egy életpályamodellt, amely ugyanakkor meglehetősen eltér egymástól, így például abban is, hogy a szaktárca nem foglalkozik a nyugdíjak kérdésével. A megyei bíróság elnöke elmondta: a Nemzetközi Bírói Egyesület nyugdíjakkal kapcsolatos állásfoglalása az, hogy "a nyugdíj a bíró pozíciójához illő kell hogy legyen, a jelenlegi helyzet Magyarországon nem kielégítő, és alapvető változásokra van szükség".