[origo] itthon
Lamperth nem adott időpontot Poltnak
[origo]|2003. 11. 18., 13:24|Utolsó módosítás:2003. 11. 18., 15:39|A két testület vezetőjének kapcsolata a K&H-botrány egyik gyanúsítottja miatt mérgesedett el: Rejtő E. Tibor volt bankigazgatót a rendőrség értesítése nélkül egy másik börtönbe szállította, és kihallgatta az ügyészség. Ezen kívül is voltak súrlódások a két testület között: az ügyészség több olyan, a mostani ellenzéki pártokat kínosan érintő ügyben nem emelt vádat, melyekben a rendőrök ehhez elégségesnek találták a bizonyítékokat. Így például az Országimázs-ügyben a rendőrség vádemelési javaslattal küldte tovább az akatákat az ügyészségre, a Fővárosi Főügyészség azonban nem emelt vádat.
Emellett vitát váltotott ki a Kaya Ibrahim és Schlecht Csaba nevével fémjelzett fantomcégek ügye is, amelyben korábban megszüntették az eljárást. Időközben azonban a Népszabadságnak nyilatkozott az ügy egyik érintettje, akit a nyomozás során több év alatt sem találtak meg a rendőrök. Polt korábbi nyilatkozata szerint az új tanú feltűnése nem valószínű, hogy érdemi újdonságot hozhat. Salgó ugyanakkor újabb fordulatot vár az ügyben, mert utasítást adott, hogy teljesen új nyomozócsoport vegye elő újra az ügyet. Tavasszal már a Postabank-ügyben is összeszólalkozott a két hatóság.
Polt Péter és Salgó László mindezek ellenére korábban egyetértettek abban, hogy nincs köztük politikai ellentét, és nem lehet fideszes ügyészségről és szocialista rendőrségről beszélni. Ennek ellenére az utóbbi hónapokban egyértelműen kiderült, hogy a vitás kérdésekben a kormányoldal Salgót, míg az ellenzék Poltot támogatta. A legfőbb ügyészt kormánypárti politikusok azzal vádolják, hogy politikai okokból nem engedte, hogy a Fidesz vélt visszaélései bíróság elé kerüljenek. Polt korábbi nyilatkozatai szerint politikai és nem szakmai érvekkel támadják. Szerinte minden esetben a törvénynek megfelelően járt el.
Az új büntetőeljárási törvény, amely július 1-jén lépett hatályba, a korábbinál szorosabb együttműködést ír elő a nyomozások során a rendőrség és az ügyészség között, és lehetőséget ad az ügyészeknek arra, hogy a nyomozás menetét közvetlenül meghatározza, utasítást adjon a rendőröknek. Emiatt is lehet a korábbinál több súrlódás a két hatóság között, és az új jogszabállyal kapcsolatos eddigi tapasztalatok összegzése miatt merült fel a Polt-Salgó, majd a Lamperth-Polt találkozó szükségessége.
[origo]
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Egy terézvárosi lakásból indult az őszödi botrány
- Halálra késeltek egy nőt Pécsen
- Megvárták a rendőröket a londoni gyilkosok
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Négy amerikait öltek meg a drónok
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- A serpákon múlik az újabb himalájai mentőakció
- A saját fiát is kínozta Szita Bence gyilkosa
- Zuhanó öngyilkos ölt meg egy hétéves kislányt Dél-Koreában
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Vidnyánszky sajnálja a buzizást
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)