Precedensértékű határozat Deutsch mentelmi jogáról

Vágólapra másolva!
Megosztott volt a mentelmi bizottság Deutsch Tamás volt sportminiszter mentelmi ügyével kapcsolatban, amely az első olyan eset volt, ahol pótmagánvád keretében kérték ki egy képviselő mentelmi jogát. A végső szót az Országgyűlés mondja ki a jövő héten, viszont ezek után nem valószínű, hogy kétharmadnyian támogatnák Deutsch mentelmi jogának felfüggesztését.
Vágólapra másolva!

Precedensértékű határozatot hozott a parlament mentelmi bizottsága a fideszes Deutsch Tamás mentelmi ügyében. Ugyanis ez volt az első olyan eset, amikor pótmagánvád keretében kérték ki egy képviselő mentelmi jogát. Az eddigi parlamenti gyakorlat szerint közvádas ügyekben kiadták a képviselőt a nyomozóhatóságoknak, magánvád esetén viszont nem. A pótmagánvád viszont a kettő elemeit vegyíti: a magánvádló közbűncselekmény miatt lép fel.

A kormánypárti képviselők Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztésére szavaztak, az ellenzékiek pedig ellene, így 5 igen és 5 nem szavazat született - mondta Géczi József, a testület MSZP-s elnöke. Az Országgyűlés jövő héten szavaz Deutschról: kétharmados többség esetén adnák csak ki.

A pótmagánvád intézményét a büntetőeljárási törvény az idén nyáron hatályba lépő módosítása vezette be. E szerint azokban az esetekben, amikor a nyomozóhatóság megszünteti a nyomozást, vagy elutasítja a feljelentést, akkor a sértett (ügyvédje) vádindítványt nyújthat be, amelyről a bíróság dönt. Amennyiben a bíróság az indítványt elfogadja, sor kerülhet a bírósági eljárásra, ahol a vádat az ügyész helyett a pótmagánvádlóként fellépő sértett ügyvédje képviseli.

Milliárdos veszteség a stadion-beléptetőrendszeren/itthon/200211263milliard.html

Deutsch Tamás volt sportminiszter ellen a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium nyújtott be vádindítványt, mivel szerintük a politikus több mint egymilliárd forintos kárt okozott a stadionrekonstrukciós program beléptetőrendszereivel. Deutsch minisztersége alatt ugyanis nettó 4 milliárdot fizettek ki a T-Systems Dataware Kft.-nek beléptetőrendszerre, noha eredetileg csak 1,7 milliárdot szántak erre a stadionrekonstrukciós program keretében, ráadásul a többi pályázó a nyertesnél lényegesen alacsonyabb árajánlatot nyújtott be. A drága, akkor még korszerűnek számított eszközök zöme még most is raktárakban hever, mivel stadionok híján nincs hova beszerelni. A teljes rendszer működtetése (ha megvalósult volna) évente félmilliárd forintba került volna, amelyet a jegybevételekből fedeztek volna a tervek szerint (nagyságrendileg ennyi a Labdarúgó Liga éves jegybevétele). Az ügyben a rendőrség hűtlen kezelés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, eredménytelenül.