Vágólapra másolva!
Feloszlatta magát csütörtöki ülésén Hajdú-Bihar megye legfiatalabb városa, Kaba önkormányzati képviselő-testülete. A feloszlatást a képviselők kezdeményezték.
Vágólapra másolva!

Szűcs Béla, a város szocialista polgármestere szerint a feloszlatást a képviselők kezdeményezték, a 14 tagú testületből 12-en voltak jelen, s egy ellenszavazat, illetve egy tartózkodás mellett tízen mondtak igent a feloszlatásra.

A 14 tagú testületben két fideszes, egy MIÉP-es képviselő dolgozik, a többiek függetlenként jutottak be a helyhatóságba. Vasas Lászlóné, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat főjegyzője közölte: az időközi választást harminc napon belül ki kell írni, 75 napon belül pedig meg kell tartani. "A feloszlatási határozattal megszűnt a képviselő-testület és a polgármester megbízatása, de az időközi választásokig helyükön maradnak, és ügyvezetőként dolgoznak tovább" - mondta.