Folytatódhat a kulturális tömb építése

Vágólapra másolva!
A IX. kerületi polgármesteri hivatal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Trigránit csütörtökön közös közleményében tudatta, hogy elhárultak az akadályok a kulturális tömb építése elől. Az építkezést egy hete állították le, mert az építtető eltért az eredeti tervektől.
Vágólapra másolva!
A TriGránit honlapjahttp://www.trigranit.hu/index.cmt

A ferencvárosi önkormányzat múlt hét pénteken részlegesen leállíttatta a Millenniumi Városközpont részeként épülő kulturális tömb kivitelezési munkáit, amelyet a TriGránit Rt. végez. Itt kap helyet a tervek szerint a Nemzeti Hangversenyterem, a Hagyományok Háza és a Ludwig Múzeum. Az önkormányzat péntek óta csak a megszakíthatatlan munkák végését engedélyezte. A döntést azzal indokolták, hogy a kivitelező több ponton eltért az eredeti építési tervben foglaltaktól.

A felek hétfő óta egyeztettek az ügyben, amelybe a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakértői is bekapcsolódtak. A kerület leginkább azt kifogásolta, hogy az egész tömb bejárati szintje egy-másfél méterrel magasabban van az utcaszintnél.

A csütörtökön kiadott közlemény szerint a TriGránit engedély nélkül kezdte meg az épület külső lépcsőjének alapozását, illetve nem készítette el határidőre a csatlakozó közlekedési beruházásokat. A kerület ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy megfelelő úthálózat és lámpás csomópont épüljön, valamint ahhoz is, hogy a gyalogosközlekedésre szolgáló díszburkolaton ne járjanak teherautók.

"Az engedélytől eltérő építés tekintetében az építtető az eredeti állapotot helyreállítota, ezért az építési munkák továbbfolytatásának akadálya elhárult. A közeli napokban az éíptési hatóság építésrendészeti bírságot szab ki" - áll a közösen kiadott közleményben. Ennek mértékéről nem tettek említést, de korábban Gegesy Ferenc polgármester azt egymillió forint körülire becsülte.

A közlekedési beruházásokkal kapcsolatban a TriGránit benyújtotta a terveket. Ezek tartalmazzák azokat a forgalomtechnikai megoldásokat, amelyek biztosítják a kulturális tömb "zavartalan közlekedési kapcsolatait" - áll a közleményben.