Egyetemen oktatják majd a bevándorlást

Vágólapra másolva!
Magyarországon jelenleg nincs kidolgozott koncepció a migráció kezelésére, és ezt már nem lehet csupán idegenrendészeti kérdésként kezelni. A helyzet javulását a menekültekkel és bevándorlókkal foglalkozó szakemberek képzésével és továbbképzésével kívánják elérni, ezért több egyetemen is bevándorlás- és menekültszakértő-képzést indítanak - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A bevándorlás- és menekültszakértők olyan kérdésekkel is foglalkoznak majd, hogy: Hogyan lehet a menekülteket támogató állami intézkedéseket elfogadtatni az elégedetlenkedő társadalmi rétegekkel? Milyen kampányt lehet folytatni az előítéletek csökkentésére? Az ELTE kisebbségszociológia szakán, 2005-től képeznek ilyen kisebbségpolitikai szakértőket - írja a Magyar Hírlap.

Kováts András, az MTA Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpontjának munkatársa szerint Magyarországon jelenleg nincs kidolgozott koncepció a migráció kezelésére, és ezt már nem lehet csupán idegenrendészeti kérdésként kezelni. Szükség van ezért a Belügyminisztérium menekültekkel és bevándorlókkal foglalkozó szakembereinek továbbképzésére.

A lap szerint az ELTE-n kívül a Közép-Európai Egyetem (CEU) is indít hasonló témájú képzést, a közpolitikai képzésen belül 2004 szeptemberétől. Itt olyan szakértőket, az állami végrehajtásban dolgozókat képeznek majd, akik megfelelő jogi, közgazdasági, államigazgatási, szociológiatudással rendelkező elemzői, végrehajtói lesznek a politikai döntéseknek. Nyugaton az ilyen szakértők csoportjai független, politikai viták nélküli, kritikus elemzésekkel segítik a nagyobb társadalmi problémák megoldását.

A CEU Közpolitika Mesterprogramjának igazgatója szerint szak-politikai tanácsokra egyre inkább szükség lesz a posztkommunista országokban is. Ha egy országban megjelennek a bevándorlók, a döntéshozóknak ismerniük kell a nemzetközi egyezményeket, az itthoni szabályozás lehetőségeit, foglalkozniuk kell a bevándorlók és menekültek oktatásával, az egészségügyi ellátásával, a munkaerőpiacon való elhelyezésével, a lakhatás megoldásával és az emberi jogi kérdésekkel is - sorolta Zentai Violetta.

Az ELTE kisebbségszociológia szakán hangsúlyosan foglalkoznak a menekült státus lélektani hatásainak vizsgálatával, így a menekült gyerekek beilleszkedésének problémáival. A bevándorlók letelepedését, egészségügyi ellátását, iskoláztatását segítő intézkedések azonban gyakran ellenérzéseket váltanak ki a társadalomban - idézte az igazgatót a Magyar Hírlap.