Idén nem hirdetnek kilakoltatási moratóriumot

Vágólapra másolva!
A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén nem hirdet kilakoltatási moratóriumot a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, mert bízik a törvényi szabályozásban - tájékoztatott közleményben a testület.
Vágólapra másolva!

A közlés szerint a kamara évek óta a téli időszak kezdetekor kilakoltatási moratóriumot hirdetett, amihez több önkormányzat is csatlakozott; ebben az évben azonban ettől eltekintenek. A tájékoztatás szerint azért, mert remélik: az Országgyűlés december 1-jéig jóváhagyja azt a törvénymódosítást, amely a kamara szorgalmazására - az Európai Unióban szokásos eljárási rendet követve - megtiltja a téli hónapokban az elhelyezési igény nélküli kilakoltatásokat.

A törvénymódosítás a jövőben sem vonatkozna az önkéntes lakásfoglalókra - hívja fel a figyelmet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.