Egyelőre senkit nem hallgat meg a brókerbizottság

Vágólapra másolva!
A tagok több mint 20 személyt javasoltak meghívásra, de egyet sem szavaztak meg a brókerbizottság pénteki ülésén. Az ellenzéki és kormánypárti képviselők között bizalmi válság alakult ki, így egyetlen javaslatot sem támogattak, amelyet a másik oldal tett.
Vágólapra másolva!

Senkinek a meghallgatásáról nem tudott dönteni pénteki ülésén a brókerbizottság. A testület kormánypárti és ellenzéki tagjai között kialakult bizalmi válság miatt a képviselők nem szavazták meg a másik oldal indítványait, és sorra leszavazzák az egymás által meghívásra javasolt személyeket.

Pedig jelöltekben nem lenne hiány, a pénteki ülésen több mint 20 személyt javasoltak meghívásra. A bizottság kormánypárti tagjai azonban csak öt - Polt Péter legfőbb ügyész, Salgó László országos rendőrfőkapitány, Papp Csaba és Molnár Csaba, az ORFK SZBEI nyomozói és Szász Károly PSZÁF-elnök - személy esetében szavaztak. Az MSZP-sek addig nem akarnak másokat meghívni a bizottság elé, amíg meg nem hallgatták az ügyben Poltot és Salgót. Ha azonban ez megtörténik, akkor az összes ellenzéki javasolt meghívását támogatni fogják - állítják.

Megtagadta Kulcsár taxisa a vallomást/itthon/20031126fordulat.html

Az ellenzék viszont nem szavazta meg a fent említett közszereplők meghívását. A Fidesz-MDF által javasolt személyek, így Bodnár Zoltán, az Állami Autópályakezelő Rt. (ÁAK) elnöke, Tímár József, az ÁAK vezérigazgatója és Gáldi Görgy volt igazgatósági tag, valamint több más ÁAK-vezető, továbbá Gál J. Zoltán kormányszóvivő, László Csaba pénzügyminiszter, Medgyessy Péter kormányfő, az IEB volt elnöke, Lamperth Mónika jelenlegi és Pintér Sándor volt belügyminiszter, Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Puch László, az MSZP kincstárnoka, országgyűlési képviselő, Horváth Csaba II. kerületi és Andó Sándor X. kerületi polgármesterek, MSZP-s képviselők, Baja Ferenc politikai államtitkár, Demeter Ervin volt nemzetbiztonsági miniszter, képviselő és Varga Mihály volt pénzügyminiszter meghívását pedig az MSZP-s képviselők akadályozták meg.

Demeter Ervin, a bizottság fideszes elnöke az ülés végén bejelentette, hogy egy személy meghallgatásáról sem döntöttek.