[origo] itthon
Szabó Magda: Az imént még kislány voltam
[origo]|2003. 12. 01., 16:39|Utolsó módosítás:2003. 12. 02., 12:22|A 86 éves Szabó Magda az [origo] ötödik születésnapja alkalmából látogatott el a Társalgóba, ahol többek között elárulta: nem határozta el, hogy írni fog, hiszen ehhez velünk született képesség és a Jóisten jóváhagyása kell. Mint mondta: ennek ellenére nehéz mesterség az övé, és hogy "űzött vadként" sokat jelentett a számára a Kossuth-díj odaítélése, mely támadtatásainak végét is jelentette. Szabó Magda költő, műfordító, regény- és drámaíró. A magyar irodalom olyan, ma már klasszikusnak számító meséi, meseregényei fűződnek nevéhez, mint a Tündér Lala és a Bárány Boldizsár vagy a már kamaszodóknak szánt Mondják meg Zsófikának és az utóbb meg is filmesített Abigél. Méltatói szerint Ajtó című kötete volt az, mely a halhatatlan tudós írók közé emelte.

"Az imént még ültem egy vonaton. Kislány voltam."
Ajánlat
Linktár
JÁTSSZ ONLINE!
"Ez számomra nagyon érdekes pillanat, először találkozunk. A gép meg én. Vagyok annyira önhitt, hogy úgy gondoljam, hogy ha én nem lennék, a gépnek nem lenne létjogosultsága. Hiszen ki beszélne Önökhöz!?"
Gratulálok a legújabb díjához! Két kérdésem lenne: van-e Ön szerint női irodalom (írónőkkel),vagy csak irodalom van (írókkal)? Mikor várható a Für Elise folytatása? (pudinglany)
- Legelőször a második kérdésére szeretnék válaszolni. Szegény Für Elise belekerült életemnek egy boldogító örvényébe. Amikor éppen megkezdtem a második kötet folytatását, következett a párizsi út. Eleinte azt hittem, hogy csak dedikálni fogok, de másról volt szó. Olyasmiről, ami engem legalább annyira meglepett, mint Önöket. A Femina-díj miatt abba kellett hagynom az Elise második részét. Az egy regény tekintetében mindig életveszélyes, ha kiszállunk a saját teremtményeink közül. Egyszer már beállítottam magamat 1935-re. (Az kiderült a regényből, hogy akkor végződött az első rész.) A párizsi díj miatt át kellett lendülnöm egy másik évezredbe. El tetszenek tudni képzelni, milyen az?! Kiszállni az érettségi esztendejéből, amit élek éppen. Az imént még ültem egy vonaton. Kislány voltam. A következő pillanattól fogva más volt a feladatom. Mára kialakult önmagamat kellett vállalnom. Anyanyelvem helyett, szinte szünet nélkül franciául vagy angolul beszélnem, és nem mint kislánynak, hanem mint felnőtt önmagamnak kellett szembesülnöm a jelennel. Említette ezt a díjat is. Egy ekkora nemzetközi jellegű kitüntetés iszonyú riadalom minden tisztességes írónak. Hogyne örülne az ember! Előttem A kis herceg írója kapta meg. Most valamit visszaigazoltak a számomra. Persze, hogy rögtön megijedtem. Átviszek a jövőben még egy ilyen magaslatot? Mert ez szokatlanul nagy ugrás volt a pályámon.
A kérdést, ami az írók nemével kapcsolatos, nem először hallom. És most sem tudok mit kezdeni vele. Van irodalom. Egy, a művészet körébe tartozó műfaj, amelynek a művelőit nem lehet nemek szerint minősíteni. Az írónak nem szabad soha elfelejteni, hogy egyik nem számára sem sajátíthatja ki a műfajt. Mert hol nőket ábrázol, hol férfiakat. Mindkét nem jellegzetességeit ismernie kell ahhoz, hogy élővé varázsolja őket. Szerintem csak író van. Jó író, meg rossz író. Teljesen mindegy, hogy az egyik genetikailag a nők közé tartozik, és a másik a férfiakhoz.
Kedves Szabó Magda! Szeretném elmondani, mennyire sokat jelentenek nekem az Ön könyvei. Szeretném megkérdezni, hogy szereti-e a filmeket. Nekem a könyvek mellett a mozifilmek a nagy szerelmeim. (kaesvi)
- Hogyne szeretném a filmeket, mikor az Elisé-ből már tetszettek olvasni, hogy gyerekkoromban már filmgyárat alapítottam, és a velem együtt felnőtt testvéremmel közösen saját gyártású filmjeinket adtuk elő. Aki aznap rossz volt, az világított egy szál zseblámpával. A nyertes egymagában volt anya, apa, saját maga gyermeke és férje, méghozzá úgy, hogy más-más hangon beszéltünk. Anyám úgy megijedt, mikor egyszer ránk nyitotta a sötét szobát, és a nevelt testvérem éppen haldoklott, hogy orvost is hívtak, pedig csak játszottunk. Úgy vártam, hogy meg tetszik kérdezni, hogy melyik a kedvenc filmem. Akkor legalább elmondhatom, hogy az Országúton.
Minden ember előbb vagy utóbb átéli valamilyen magánynak a rettenetét. A félelmet, hogy minden bajával, gondjával egyedül marad. Néztem a filmet, a boldogtalan hősnőt, a lelketlenül cserbenhagyó férfihőst, ahogy ráeszmélt, most van csak igazán egyedül. Még az az árva bolond is eltűnt mellőle. Tessenek visszaemlékezni rá, feltúrja kínjában a homokot a tengerparton.
Szeretném elismerésemet kifejezni Szabó Magdának! Nagyon örülök, hogy itt van velünk!:) Mikor és hol láthatjuk valahol "élőben"? Nagyon szeretnék egy autogramot. (Moka25)
- Ez nem lehet probléma. Tessenek küldeni nekem egy darab papírt, mert papír és írószerszám az író lakásában sosincs. Fel s alá szaladgálunk kétségbeesetten. Mióta írni tudok, mindig írógépen fogalmazok. Kérem szépen a cédulákat. Egy üres papírlapot. Ha van gyerek a házban, rajzolok neki egy macskát. Nem nagy a készletem, de a macskának szoktak örülni. Tessenek megkeresni, ha legközelebb dedikálok, és annyit mondani, hogy "internet". Tessenek már félni attól az írótól, aki nem örül egy ilyen kérésnek, mert az valahol annyira író, hogy elfelejtett szegény ember lenni.
[origo] címlapon»
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Öngyilkosságot kísérelt meg Battonya elítélt polgármestere
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Mindenki egymásnak ugrott a romániai újratemetés felett
- Kikészítik a tanúvallomások a norvég tömeggyilkost
- Rendőrt hívtak a Zöld Pardon és az Infopark vitájához
- Megtalálták a Dunába ugrott portugál fiatal holttestét
- Lebénultak a magyar bankok
- Nem lát tisztán Schmitt ügyében a NOB
- Vagyonvizsgálatra számíthat, aki kölcsönt ad
- Az elnök tátongó slicce miatt forrong Dél-Afrika
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?