Elvesztette az ügyészség egy bűnügy aktáit

Vágólapra másolva!
Eltűnt az ügyészségen két csalással és okirat-hamisítással gyanúsított vállalkozó ügyének több aktája is. Miután Sódor István fővárosi főügyész vizsgálatot rendelt el, néhány akta megkerült, két, mellékleteket tartalmazó dosszié azonban most is hiányzik. A vállalkozókat még 2001-ben a Környezetvédelmi Minisztérium jelentette fel, mert a tárca gyanúja szerint jogosulatlanul jutottak hozzá állami pénzekhez. Keller László közpénzügyi államtitkár szerint azért furcsa az iratok elvesztése, mert az ügy gyanúsítottjai közvetve kapcsolatban álltak olyan vállalkozásokkal, amelyek korábban feltűntek olajszőkítés gyanújával indult rendőrségi vizsgálatokban.
Vágólapra másolva!

A rendőrség és a különböző ügyészségi hivatalok közötti szállítás közben lába kelt egy büntetőeljárás néhány aktájának. Eltűnt a nyomozati iratok egy példánya és több melléklet is. A szóban forgó büntetőügy még 2001-ben, a Környezetvédelmi Minisztérium feljelentése nyomán indult. A tárca feltételezése szerint a feljelentett és később meggyanúsított vállalkozók, P. László és P. Lászlóné egy érdekeltségi körükbe tartozó cégen keresztül nem szabályosan jutottak hozzá a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatra (KAC) kifizetett pénzekhez. Ezért a minisztérium csalás és közokirat-hamisítás gyanújával tett feljelentést.

A hosszas rendőrségi vizsgálódás után idén április 15-én az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást, az aktákat a Fővárosi Főügyészségre küldték át. Az ügyet innét az illetékes V.-XIII. kerületi ügyészségre továbbították. Az ügyészek az iratok tanulmányozása közben rájöttek, hogy néhány dosszié hiányzik. Ekkor megkeresték a Fővárosi Főügyészséget és az ORFK-t is, de a dokumentumoknak csak egy részét találták meg, a 27 iratkötegből kettő, amelyek mellékleteket tartalmaznak, továbbra sincsenek meg.

Keller László közpénzügyi államtitkár szerint az iratok elvesztése azért különösen érdekes, mert a gyanúsítottakkal és cégeikkel üzleti kapcsolatban álló személyek valamilyen formában - tulajdonosként, ügyvezetőként, felügyelőbizottsági tagként - közvetve, több áttételen keresztül kapcsolatban álltak olyan vállalkozásokkal, amelyek korábban feltűntek olajszőkítés gyanújával indult rendőrségi vizsgálatokban.

Sódor István fővárosi főügyész az ügyben vizsgálatot rendelt el, amelyben az iratok eltűnésének okát és a személyi felelősséget próbálják tisztázni. Polt Péter legfőbb ügyész az üggyel kapcsolatban az [origo] kérdésére közölte, hogy az ügyészségen szigorú iratkezelési szabályok vannak. Mivel azonban emberi mulasztás mindenütt előfordulhat, ezért nincs kizárva, hogy akták elkeveredjenek. Polt szerint ugyanakkor nagyon ritkán fordul elő ilyen, de ez minden esetben következményekkel jár. A konkrét ügyről azonban egyelőre nem akart beszélni a legfőbb ügyész.

Komáromi Gergely