Figyelmeztette a bíróság a Lelkiismeret '88 vezetőjét

Vágólapra másolva!
Rendzavarás miatt figyelmeztetésben részesítette a bíróság Kocsis Imrét, a Lelkiismeret '88 Csoport vezetőjét, akit a csoport engedély néküli tüntetésén vettek őrizetbe hétfőn. A radikális jobboldaliakból álló tüntetést a rendőrség oszlatta fel, mint utóbb közölték "optimálisan" és jogszerűen. Az ombudsmanhelyettes viszont egy tüntető bejelentésére vizsgálatot indított, melynek során azt kívánja kideríteni, hogy esetleg nem volt-e durva és aránytalana a rendőri akció.
Vágólapra másolva!

Rendzavarás miatt figyelmeztetésben részesítette a Budai Központi Kerületi Bíróság Kocsis Imrét, a Lelkiismeret '88 Csoport vezetőjét. A férfit december 1-én vették őrizetbe, a csoport általa szervezett, engedély nélkül megtartott rendezvényén. A bíróság szerint Kocsis Imre kétszer is elkövette a rendzavarás szabálysértését. Egyrészt akkor, amikor felszólítás ellenére megtartotta a rendezvényt és az időközben összegyűlt tömeggel együtt becsmérlő szavakkal illette az intézkedő rendőröket, valamint akkor, amikor a rendezvény feloszlatásakor ellenállt a rendőri intézkedésnek - tudatta közleményben a Fővárosi Bíróság sajtóosztálya.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlottnak öt kiskorú gyermeke van, valamint azt, hogy most először hoztak ellene elmarasztaló határozatot.

Az ombudsman vizsgálja az oszlatást

Az ombudsman szerint vitatható, hogy mennyire volt szabályos a Lelkiismeret '88 Csoport nem engedélyezett tüntetésének rendőrségi feloszlatása. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese, Takács Albert - a csoport egy tagjának bejelentésére, mely szerint brutálisan szétverték a csoportosulásukat - vizsgálatot kezdett az ügyben. Maga a feloszlatás tényének jogszerűsége - egy törvénytelen demonstrációról lévén szó - nem kérdőjelezhető meg, módja azonban, amennyiben durva és aránytalan volt, igen - mondta Takács Albert az [origo]-nak.

A rendőrség optimális módon, jogszerűen oszlatta fel hétfőn a Lelkiismeret '88 Csoport törvénytelenül megtartott demonstrációját - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kozák László, aki állítja: a feloszlatást többszöri rendőrségi felszólítás előzte meg, amelynek a tüntetők nem tettek eleget. "A törvények és a belső szabályzat nagyon szűkre szabják a rendőrség mozgásterét, amelyet ezúttal sem léptek túl" - jelentette ki a szóvivő, aki hozzátette, hogy a tüntetés hangadója (a demonstráció szervezője, Kocsis Imre) mellett azokat emelték ki a tömegből és állították elő, akik nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak.

"Zavarták a hangversenyre érkezők nyugalmát"

Rendzavarás a Lelkiismeret |88 vezetőjének tárgyalásán/itthon/20031203rendzavaras.html

A Lelkiismeret '88 Csoport még november 24-én jelentett be egy fáklyás felvonulást a BAH-csomóponttól Medgyessy Péter miniszterelnök házáig. A demonstráció résztvevői a tavalyi, budapesti Medgyessy-Nastase találkozóra emlékeztek volna, amely miatt több jobboldali szervezet bírálta a kományfőt. A tüntetésről 50 embert állítottak elő a rendőrök, közülük Kocsis Imrét, a radikálisan jobboldali Lelkiismeret '88 Csoport vezetőjét őrizetbe vették, és rendzavarásért feljelentették. Kocsis ügyvédje, Gaudi Nagy Tamás szerint a rendőrségi feljelentés számos "nyilvánvaló valótlanságot" tartalmaz. Az ügyvéd szerint "elhallgatják azt a tényt, hogy a bejelentett tüntetés megtartását nem tiltotta meg a rendőrség, azért azt nem lehetett volna feloszlatni, továbbá nem lehetett volna senkit ezért előállítani". A rendőrség az elutasító határozatában azt írta a Lelkiismeret '88 Csoport honlapja szerint, hogy "nincs módjukban tudomásul venni a bejelentést". (A rendőrség két dolgot tehet a gyülekezésről szóló törvény szerint: vagy tudomásul veszi azt a hallgatás - belegyezés alapon, vagy pedig a törvényben fennálló feltételek estén megtilthatja.) Az ügyvéd idéz a tüntetők elleni rendőri feljelentésből, amely szerint az is szerepelt, hogy "megzavarták a hangversenyre érkezők és a közlekedők nyugalmát".

A tüntetés betiltását kifogásolta a Lelkiismeret'88 Csoporttól gyökeresen eltérő szellemiségű Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet is, amely álságosnak találta a rendőrségi indoklást. Ez ugyanis a demonstráció a közlekedés rendjének aránytalan sérelmére hivatkozott. A TASZ szerint ebben az esetben ajánlhattak volna másik útvonalat.

Takács Albert: újabb apropó a törvény felülvizsgálatára

"Ez az eset újabb apropó a gyülekezési törvény felülvizsgálására, amelyről az év elején ajánlást fogalmaztam meg - mondta az ombudsmanhelyettes, aki szerint egy értelmező résszel kiegészítve pontosítani lehet az ott található rendelkezéseket. A rendőrség tágan, sokak szerint kiterjesztő módon értelmezi például a "közlekedés rendjének aránytalan sérelmét" - érvelt Takács Albert a pontosítások mellett. Akkor a pártok nem támogatták a változtatásokat, csak néhány MSZP-s képviselő szeretett volna szigorítást.

Idén többször is fellángolt a vita a gyülekezési jogról, és az azt szabályozó törvényről. A rendőrség ugyanis első nekifutásra több politikai rendezvény megtartását is megtiltotta, így például a Vér és Becsület nevű, az ügyészség által neonácinak nevezett szervezet gyülekezéseit, valamint az iraki háborút megelőző béketüntetést, igaz azonban, végül megtarthatták ezeket a demonstrációkat.