A nevelt lány és Söjtör is Medgyessyn csattan

Vágólapra másolva!
A Gallup legfrisebb közvélemény-kutatási eredményei szerint a Medgyessy Péter miniszterelnökkel elégedetlenek aránya novemberben volt a legmagasabb ebben a ciklusban. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a miniszterelnököt most érte el a korábbi, kedvezőtlen intézkedések hatása. További zuhanás várható, ha a költségvetésben elfogadott megszorító intézkedések jövőre életbe lépnek. Török Gábor politológus szerint Medgyessyn csak egy pozitív kampány segítene.
Vágólapra másolva!

Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint nem meglepő, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök népszerűsége tovább csökkent. A Gallup közvélemény-kutató legfrisebb felmérése szerint novemberben a lakosság fele volt elégedetlen a miniszterelnök munkájával. Török Gábor és Simon János politológus szerint is ennek csupán az az oka, hogy a nyári, kedvezőtlen hatások először csak a legnagyobb kormánypárt népszerűségét csökkentették, majd ez szép lassan átterjedt konkrét politikusokra is. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a korábbi miniszterelnökök esetében is megfigyelhető volt hasonló változás.

A szakértők szerint decemberben már nem várható, hogy változzon akár az MSZP, akár a miniszterelnök megítélése. Jövőre azonban, amikor a költségvetésben rögzített megszorítások érezhetővé válnak, tovább romolhat a tetszési indexük. A megkérdezett politológusok szerint ugyanis az MSZP és a miniszterelnök népszerűsége nem válik szét, az indexük együtt mozog, legfeljebb fáziskéséssel.

Török Gábor szerint az európai parlamenti választási kampányig nem várható jelentős változás. "Az MSZP-n és a miniszterelnökön két dolog segíthetne. Az egyik, ha folytatnák az osztogató politikát, amire nincs lehetőség. A másik, ha offenzívába kezdenének, és a viták középpontjába a kedvezőtlen intézkedések helyett pozitív dolgokat állítanának" - mondta az [origo]-nak.

A politológus felevenítette, hogy az Orbán-kormány idején is volt "megszorítóbb jellegű" költségvetés, de szerinte mindig el tudták terelni a figyelmet más, szimbolikus kérdésekkel, például a családbarát politikával vagy a millennium megünneplésével. "Hogy az MSZP ne a jelenlegi vergődő, sodródó politikát folytassa, fel kellene sorakozniuk valami pozitív eszme mögé. Erre azonban az elmúlt másfél év tapasztalatait látva kevés esélyt látok" - közölte Török.

Simon János politológus szerint a miniszterelnök helyzetét külön megnehezíti, hogy rajta kívül nevelt lánya "viselt dolgai" is napvilágot látnak. Ráadásul a gazdasági nehézségeken túl morálisan is erodálódott a kormány, nemcsak a brókerbotrány, hanem legutóbb például "a söjtöri dorbézolás" miatt is. A szakértő szerint a Medgyessy-kormány esetében azért ilyen szembetűnő a változás, mert a korábbi kormányok nem tették ilyen magasra a mércét. "Az MSZP túl nagy elvárásokat gerjesztett magával szemben. A népszerűsége pedig ráment arra, hogy ezeket az elvárásokat nem tudta maradéktalanul teljesíteni. A Fidesz és az Orbán-kormány népszerűsége is esett az előző ciklusban, de nem ilyen zuhanásszerűen" - tette hozzá a politológus.

A szakértő úgy vélte: csak egy "összetett terápia" jelentheti a kiutat: vagyis egyszerre kell pozitív, materiális intézkedéseket hozni, másrészt a morális erősödést demonstrálni. Simon ellenpéldaként említette a Lelkiismeret ´88 Csoport megmozdulását. A miniszterelnök háza elé tervezett tüntetést hiába tiltották be, mégis nagy port kavart a médiában az eset, ami a politológus szerint éppúgy célt ért, mintha megtarthatták volna a tüntetést a résztvevők.

Medgyessy háttérbe vonult

A miniszterelnök nyilvános szereplései jelentősen megfogyatkoztak az utóbbi időben. Míg kora ősszel még számos beszédet mondott a kormányfő, az elmúlt két hónapban erre alig volt példa. Ráadásul az utóbbi időben már a korábbi kulcsszavak egyike sem fedezhető fel a kormánytagok vagy Medgyessy beszédeiben. Míg eddig az volt a jellemző, hogy Medgyessy egy-egy kulcsszó - például "nemzeti közép", "jóléti fordulat", "köztársaság" - köré építette fel a beszédét, az utolsó, az "építkezés" is rövid időn belül eltűnt, sőt, már a kormánytagok se hangoztatják a korábbiakkal ellentétben, hogy a 2004-es év az építkezésé.

Az [origo] szerette volna megtudni, várható-e a közeljövőben a miniszterelnök intenzívebb médaszereplése vagy a kormány pozitív kampánya, megkeresésünkre azonban sem a Kormányszóvivői Hivatal, sem a Kormányzati Kommunikációs Központ nem reagált.

Kapcsándi Dóra