Kökény szerint gyógyszercég fizette a skizofrének akcióját

Vágólapra másolva!
Kökény Mihály egészségügyi miniszter szerint a tavaszi egészségbiztosítási megfigyelési ügyben szerepet játszó gyógyszercég áll a skizofrének érdekvédelmi szervezetének tiltakozó akciója mögött. A szervezet milliós hirdetésekben tiltakozott, hogy két, skizofrének kezeléséhez használt gyógyszert kivonnak a 100 százalékos támogatottsági körből. A gyógyszercég és a szervezet határozottan tagadja, hogy összejátszottak volna.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön két országos napilapban - a Népszabadságban és a Népszavában - is megjelent egész oldalas fizetett hirdetésként egy nyílt levél az egészségügyi miniszterhez címezve. A levelet Molnár István, a Korlátozottan cselekvőképes személyek hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetségének (KÉSZ) elnöke írta alá. Molnár kifogást emelt amiatt, hogy információik szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a jövő év elejétől megvonja a skizofréniában szenvedő betegek kezeléséhez szükséges, úgynevezett második generációs modern antipszichotikumok egy részének 100 százalékos támogatottságát.

A levél szerint a sok esetben rossz anyagi körülmények között élő betegeknek súlyos gondokat okozhat az, ha megvonják a kezelésükhöz szükséges egyes készítmények támogatásának egy részét. A KÉSZ szerint a tervezett lépés a "hajléktalanok és az öngyilkosságban meghaltak számának jelentős emelkedésével járna."

Az OEP értetlenséggel fogadta a KÉSZ nyílt levelét. Bartucz Attila szóvivő az [origo]-nak elmondta: eddig hat, skizofrének kezeléséhez használt készítményhez adott 100 százalékos támogatást az egészségbiztosítási pénztár. Ez a kör jövőre egy újabb gyógyszerrel bővül, amely a szóvivő állítása szerint ugyanúgy modern, második generációs szer, mint a többi, csak jóval olcsóbb azoknál. A korábbi hat szer közül kettőt vesznek ki a 100 százalékosan támogatott csoportból, ezek árához a jövőben csak 90 százalékos támogatást nyújt az OEP, a többit a betegnek kell fizetnie.

Bartucz elmondása szerint ennek a két gyógyszernek a használata így havi 2-3 ezer forintba kerül majd, de a rászorulóknak van lehetőségük arra, hogy méltányossági támogatást kapjanak ehhez. Hozzátette: az OEP évente mintegy 9 milliárd forintot fordít a befizetett járulékokból a skizofrének kezeléséhez szükséges készítményekre.

A szóvivő elmondta, hogy a szóban forgó gyógyszercsoportba tartozó termékek árai közt annak ellenére nagy a szóródás, hogy terápiás szempontból azonos készítményekről van szó. Az OEP ezért több gyártót is megkeresett azzal, hogy vigyék lejjebb a termékek árszintjét, és Bartucz szerint akadt is olyan cég, amely 40 százalékkal csökkentette a készítmény árát. A szóvivő szerint két termék esetében a gyártó nem volt hajlandó árcsökkentésre, ezek lettek azok, amelyek támogatottságát 90 százalékra csökkentik. Bartucz szerint ennek a két készítménynek irreálisan magas az ára.

Kökény szerint levelek bizonyítják az összejátszást

A nyílt levél címzettje, Kökény Mihály egészségügyi miniszter élesebb kritikát fogalmazott meg a KÉSZ akciójáról. A miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón közölte: először arra gondolt, hogy a tárca szintén fizetett hirdetést tesz közzé, és abban cáfolja majd a KÉSZ állításait. Mint elmondta, erről végül azért tett le, mert nem akar erre közpénzt költeni.

A Lilly szerint adatgyűjtés volt, megfigyelés nem/itthon/20030325alilly.html

Közölte ugyanakkor, hogy szerinte a civil szervezet nyilvánvalóan egy gyógyszergyártó cég érdekeit képviselve tette közzé a nyílt levelet. Kökény nem akarta megnevezni a vállalatot, de utalt arra, hogy ez a cég volt a főszereplője az idén tavasszal kirobbant OEP-megfigyelési ügynek. (Ez a cég a Lilly Hungária Kft., amely egy belső vizsgálat után maga is elismerte, hogy egyes munkatársai személyes adatokat "kértek, kaptak és tároltak" az egészségbiztosítási pénztár vezetőiről. A cég ugyanakkor azt cáfolta, bárki is a vállatvezetés engedélyével törvénytelen megfigyeléseket folytatott volna.)

Az egészségügyi tárca kiadta a miniszter válaszlevelét is, amelyben az áll, "alaposan feltehető", hogy a "borsos árú" hirdetések mögött az áraik csökkentésére nem hajlandó gyógyszergyártók állnak. A levélben a miniszter hozzáteszi, hogy a szakma szerint a 100 százalékos támogatottsági körben hagyott termékek azonos értékűek a másik kettővel. Kökény emellett kijelenti, "szándékos csúsztatás és valótlan állítás", hogy a skizofrén betegek gyógyszerellátása veszélybe került volna.

A sajtótájékoztatón emellett a miniszter beszélt egy olyan állítólagos levélváltásról, amelyben a KÉSZ és az általa meg nem nevezett gyógyszercég a hirdetések közzétételéről értekezik. Az [origo] szerette volna megtekinteni a leveleket, a papírokat a dossziéjában őrző Vojnik Mária politikai államtitkár azonban nem volt hajlandó megmutatni azokat.

A KÉSZ szerint valótlanságot állít a miniszter

A KÉSZ honlapján a támogatók között - egy másik gyógyszercég és a fővárosi, valamint a ferencvárosi önkormányzat mellett - szerepel a Lilly Hungária Kft. neve is. A szervezet elnöke, Molnár István ugyanakkor határozottan tagadja, hogy ez a cég állna a nyílt levél közzététele mögött. Az [origo] megkeresésére azt mondta, hogy ugyan jelentős támogatást kapnak a Lillytől, de a cég nem szól bele, hogy azt mire költik. A támogatás pontos összegét nem volt hajlandó elárulni. Molnár tagadta azt is, hogy bármilyen gyógyszergyártó céggel egyeztettek volna a nyílt levelek közzétételéről.

Beszélt ugyanakkor arról, hogy szerinte azért nem szabad kivonni a támogatott körből a két gyógyszert, mert minden skizofrén beteg más, és van, akiknek éppen azokra a készítményekre van szükségük. Ezért tartják végzetes lépésnek az OEP tervét, és ezért döntöttek úgy, hogy szokatlan módon fizetett hirdetésben tiltakoznak. Molnár a hirdetések költségeit nem árulta el, csak annyit közölt, hogy piaci áron vették meg a felületeket. A Népszabadságban egy egész oldalas fekete-fehér hirdetés 2 475 480 forintba, a Népszavában ugyanez 840 000-be kerül a két lap weboldalán közzétett adatok szerint.

Megkerestük a miniszter által körülírt céget, a Lilly Hungária Kft-t is, ahol azt közölték, hogy más gyógyszercégekkel együtt támogatják ugyan a KÉSZ-t, de a nyílt levél közzététele a szervezet önálló akciója volt, ahhoz semmi közük.

Azt nem lehet hivatalosan tudni, hogy mely cég vagy cégek gyártják a csökkentett támogatási körbe került gyógyszereket. Így nem lehet további következtetéseket levonni, hogy kinek vagy kiknek állhat érdekében a KÉSZ akciója. Az OEP ugyanis megkeresésünkre nem kívánt információt adni arról, hogy mely cég vagy cégek termékeiről van szó. Ezt azzal indokolták, hogy az ehhez hasonló vitás esetekben soha nem adják ki a cégek neveit.

Pethő András