A Legfőbb Ügyészség perli a Népszavát és Kovács Lászlót

Vágólapra másolva!
A Legfőbb Ügyészség személyiségi jogi pereket indított a Népszava és Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter ellen az ügyészséggel kapcsolatos cikk illetve nyilatkozat miatt. A napilap elleni per első tárgyalását hétfőre, a Kovács László ellenit jövő februárra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.
Vágólapra másolva!

A Népszava ellen a Legfőbb Ügyészség egy szeptemberben megjelentett cikk miatt indította a pert. A cikk szerint Kulcsár Attila, a brókerbotrány elsőszámú gyanúsítottja - egy televíziós riporter közvetítésével - a Fővárosi Főügyészség osztályvezetőjétől megtudta, hogy milyen lépéseket terveznek ellene, ezt követően távozott külföldre.

Kovács László külügyminiszter ellen egy szeptember 13-i beszédében elhangzottak miatt indított pert a Legfőbb Ügyészség. Kovács egy falunapon azt mondta, hogy "az ügyészség nem bűnüldözést folytat, hanem bűnpártolásnak látszó módon foglal állást különböző ügyekben", és elvárható lenne, hogy az ügyészség ne a nyomozás megszüntetésével, hanem vádemeléssel vegyen részt az igazságszolgáltatásban.

Az ügyészség a pereket még novemberben elindította, a napilap elleni per első tárgyalását hétfőre, a Kovács László ellenit jövő februárra tűzte ki a Fővárosi Bíróság - mondta vasárnap az [origo]-nak Albert Viktor, a bíróság sajtótitkára.