Szolnokon nyugodt nap volt a földhivatalban

Vágólapra másolva!
A szolnoki székhelyű Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földhivatalt pénteken nem rohanták meg az ügyfelek. A helyi Kereskedelmi és Hitelbankban sem növekedett az ügyfélforgalom.
Vágólapra másolva!

A földhivatalt vezető Szabóné Tánczos Valéria elmondása szerint maguk is meglepődtek, hogy a forgalom a megszokott képet mutatta. Szinte változatlan volt az ügyfélforgalom a szolnoki Kereskedelmi és Hitelbankban is. Mint a pénzintézet egyik munkatársa elmondta, főleg azok az ügyfelek törekedtek a pénzügyi előkészületek gyors lezárására, akik már korábban eldöntötték, megvásárolják a kiszemelt ingatlant. Akadtak azonban olyan ügyfelek is, akik elhamarkodottan, mindenféle konkrét elképzelés nélkül szerették volna elindítani a hitelfelvételt - tette hozzá.

A lakáshitelekre vonatkozó szerdai kormányrendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló korábbi kormányrendeletet módosítja, s a kihirdetését követő 10. napon lép hatályba. Hatálybalépését megelőzően a jelenleg hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni azokra a kölcsönkérelmekre, amelyeket a hitelintézet a hatálybalépés napjáig befogadott, ha ahhoz az igénylő - vásárlás esetén - csatolta a földhivatalhoz igazoltan benyújtott, ügyvéd vagy közjegyző által ellenjegyzett adásvételi szerződést, lakásépítés, -bővítés esetén a jogerős építési engedélyt.

A rendelet szerint legkésőbb a megjelenés napján, azaz december 12-én kell megkötni a szerződéseket, és azokat ügyvéddel, vagy közjegyzővel hitelesíttetni. Aki ilyen hitelesített szerződést december 22-ig igazoltan benyújt a földhivatalokhoz, és a szerződéshez kapcsolódó lakáshitel-kérelmét eddig a határidőig a bank befogadja, jogosult a régi rendszer szerinti kamattámogatások igénybevételére.