Vágólapra másolva!
Idén karácsonykor is lesz ingyenes korcsolyapálya az Országház előtt. A jégpálya péntek délután nyit, és január 4-ig lesz nyitva. Idén a Millenáris Parkban is kialakítanak korcsolyapályát, ott délelőtt 300, délután 400 forint lesz a belépő.
Vágólapra másolva!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehet korcsolyázni az Országház parkolójában. A 1800 négyzetméteres pálya előkészítése kicsit csúszik, de a tervek szerint péntek délután kettőkor már várják a gyerekeket. A január 4-ig működő pályán mindennap délelőtt 10 órától este 10 óráig lehet korcsolyázni, és azt kérik a felnőttektől, hogy este 8-ig elsősorban a gyerekeknek adjanak lehetőséget a korcsolyázásra.

Tavaly összesen több mint 70 ezer érdeklődő látogatott ki a Parlament előtti jégpályára, amikor szintén a karácsonyi iskolai szünetben lehetett korcsolyázni. A karácsony előtti időszakban a délelőtt, az ünnepek után a délután volt a forgalmasabb. A jégpálya kihasználtsága a déli óráktól este nyolcig 100 százalékos volt.

Idén a Millenárison is lehet korcsolyázni

December 20-án 17 órakor nyílik a korcsolyapálya a Millenáris Parkban. A park közepén lévő négyszáz négyzetméteres jégpályát naponta reggel 9 és este 10 óra között használhatják az érdeklődők, a tervek szerint egészen március végéig. 20-án este 22 óráig ingyenes a pálya használata, másnaptól reggel 9 és délután 16 óra között 300, 16.20 és 22 óra között 400 forint a belépő háromórás időtartamra.