Letartóztatták a megfagyott kisfiú apját

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezték annak a domonyi kisfiúnak az apját, akit vasárnap holtan találtak a szomszédok kertjükben. Először azt hitték, a kisgyerek megfagyott, később azonban kiderült, halála előtt koponyaalapi törést szenvedett. Az apát emberöléssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

"Az apát 14. életévet be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt helyezték előzetes letartóztatásba" - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, hozzátéve, hogy a férfi a törvény szerint öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Bényi Mónika emlékeztetett: a rendőrség halált okozó testi sértés megalapozott gyanújával vette vasárnap őrizetbe a gyerek apját.

A másfél éves gyerekre szombat reggel meztelenül, a szomszéd ház udvarán találtak rá. A helyszíni orvos szakértői vizsgálat nem talált külsérelmi nyomokat, fagyhalált valószínűsített, de a gyanús körülmények miatt soron kívüli boncolást rendeltek el. A még szombaton lefolytatott vizsgálat koponyaalapi törést és idegenkezűséget állapított meg. Bényi Mónika elmondta, hogy szakértők bevonásával tovább folytatják a helyszíni vizsgálatokat.